„Így a legszebb a vége” – visszavonult a Liverpool korábbi BL-győztese

R. D. P.R. D. P.
2025.06.25. 12:32
null
Pályafutása legnagyobb sikere a BL-győzelem volt (Fotó: Getty Images)
A 34-szeres angol válogatott középpályás, Premier League-bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Adam Lallana 37 évesen befejezte profi labdarúgó-pályafutását.

Adam Lallana 34-szer játszott az angol A-válogatottban, és tavaly tért vissza nevelőegyesületéhez, a Southamptonhoz – ahonnan annak idején elindult karrierje.

2014-ben 25 millió fontért igazolt a Liverpoolhoz, ahol Bajnokok Ligáját és Premier League-et is nyert.

„Lezárom játékoskarrieremet. Hatalmas hálával és büszkeséggel teszem” – írta közösségi oldalain. „Southampton… itt kezdődött minden, és így a legszebb, hogy itt is ér véget. Ennek a klubnak köszönhetek mindent.”

 

Lallana a Southampton akadémiáján nevelkedett, és 18 évesen, 2006-ban mutatkozott be az első csapatban. Több mint 250 mérkőzésen szerepelt a csapat színeiben, és tagja volt annak a gárdának, amely a harmadosztályból két év alatt feljutott az élvonalba.

A 2014-es nyári átigazolási időszakban, amikor az angol válogatottal is szerepelt a világbajnokságon, csapatkapitányként igazolt a Liverpoolhoz.

A „vörösöknél” 2019-ben Bajnokok Ligáját, 2020-ban pedig PL- címet ünnepelhetett. Aztán a Brightonhoz szerződött, majd 2024-ben visszatért a Southamptonhoz, ahol azonban csak öt alkalommal szerepelt kezdőként, miközben a csapat kiesett a Championshipbe.

„Büszke vagyok arra, amit elértem, és semmit sem bánok – tette hozzá. – A sikereket és a nehéz pillanatokat egyaránt becsülöm, mert ezek formáltak azzá, aki ma vagyok. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki különlegessé tette ezt az utat – az edzőknek, a klubok munkatársainak, a játékostársaknak és persze a szurkolóknak is. De legfőképp a saját csapatomnak: a családomnak. Feleségemnek, Emilynek, a csodálatos fiainknak, anyukámnak, apukámnak és a nővéremnek – köszönöm, hogy elviseltetek, és mindig mellettem álltatok. Izgatottan várom, mit hoz a jövő.”

Southampton v Aston Villa - Premier League - St Mary's Stadium
Az idény végén már segédedzőként tevékenykedett (Fotó: Getty Images)

 

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
17 órája

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
17 órája

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2026.08.11. 10:27

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

Utolsó idényére készül az olaszok vk-második sízője

Téli sportok
2026.08.05. 09:36

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40