Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.06.11. 08:08
null
A német válogatott Florian Wirtz érkezését hamarosan bejelentheti a Liverpool (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint a Bayer Leverkusen és a Liverpool mindenben megegyezett egymással, így az angol bajnoki címvédő hamarosan bejelentheti Florian Wirtz átigazolását.

Florian Wirtznek 2027-ig szóló szerződése van a Bayer Leverkusennel, de a 22 éves játékos az egyik legfelkapottabb labdarúgó az idei átigazolási időszakban. A „gyógyszergyáriak” színeiben 197 mérkőzésen 57 gólig és 65 gólpasszig jutó német játékos iránt többek között a Manchester City, a Bayern München és a Liverpool is érdeklődött. Előbbi kettő azonban túlzónak tartotta a Leverkusen által kért vételárat.

A Liverpool és Arne Slot azonban úgy fest, mindent megtesz a játékosért. Az első, májusi 100 millió eurós ajánlatot a Leverkusen visszautasította, jelezve, ragaszkodnak a 150 millió eurós vételárhoz. A második körben 128 milliót ajánlott a liverpooli klub, de a „gyógyszergyáriak” kitartottak korábbi álláspontjuk mellett.

Wirtz már korábban kijelentette, hogy a Liverpoolhoz szeretne csatlakozni, már a klub edzőközpontját is meglátogatta. Fabrizio Romano értesülései szerint, a Liverpool szóban megegyezett a Bayer Leverkusennel a 150 millió eurós ajánlat kapcsán, amely különböző bónuszokat is tartalmaz.

Ez a 150 millió eurós összeg több szempontból is rekord lehet. Egyrészt ez lehet a legnagyobb összeg, amelyet német bajnokságból érkező játékosért fizettek ki, továbbá ez lehet a Premier League történetének legdrágább átigazolása is. Szoboszlai Dominik csapata igazán aktív az átigazolási piacon. Május végén szintén a Leverkusentől érkezett Jeremie Frimpong, majd érkezett a meglepetés: Pécsi Ármin a Puskás Akadémiától igazolt az angol bajnokhoz, de Kerkez Milos szerződtetése is tervben van.

 

Legfrissebb hírek

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Kétméteres kapus érkezhet Liverpoolba – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:45

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.30. 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34