Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.01. 16:27
Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli Arsenal hivatalos honlapján közölte, hogy megszerezte a 2018 óta a városi rivális Chelsea alkalmazásában álló, de a legutóbbi két idényt kölcsönben a Real Madridnál, illetve a Bournemouthnál töltő 30 éves spanyol válogatott kapust, Kepa Arrizabalagát.

Kepa Baszkföldön született és nevelkedett, s már 18 évesen bekerült az Athletic Bilbao felnőtt keretébe, de a csapatban csak három évvel később, 2015-ben mutatkozott be, majd három évig erősítette a baszk csapatot, mielőtt 2018-ban szerződtette a Chelsea.

A spanyol válogatott kapus a londoni „kékeknél” is sokáig jól teljesített, minden sorozatot figyelembe véve 163 mérkőzésen védte a csapat kapuját (ezek közül 59-en nem kapott gólt), ám a csapat az elmúlt két idényben kétszer is kölcsönadta, előbb a Real Madridnak, majd tavaly nyáron az akkor még Kerkez Milost is foglalkoztató Bournemouthnak. Kepa utóbbi csapatnál sem szerepelt rosszul, hiszen 43 meccse közül kilencen sem kapott gólt.

Az Arsenal közölte, Kepa a 13-as mezszámot viseli majd, s azonnal csatlakozik társaihoz az edzőközpontba, de a klub arról nem számolt be, hogy a 10-szeres spanyol válogatott kapus mennyi időre írt alá. Fabrizio Romano, olasz átigazolási guru úgy tudja, az „ágyúsok” ötmillió fontot adnak a Chelsea-nek Kepáért.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
9 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
23 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik