A Man. City sztárja: Képmutatás lett volna megtapsolni a Liverpoolt...

R. D. P.R. D. P.
2025.08.15. 07:48
null
Bernardo Silva nem tudja hova tenni a díszsorfal szokását (Fotó: Getty Images)
Bernardo Silva, a Manchester City középpályása a mai napig nem felejtette el, idén tavasszal milyen érzés volt jócskán lemaradni a Liverpool mögött a bajnoki címért folytatott harcban – ha egyáltalán lehet annak nevezni... A portugál játékos szerint a csapat minden tagjában van némi bűntudat amiatt, hogy nem nyújtottak többet az idény során.

„Egy olyan tapasztalt és minőségi csapat, mint a miénk, még sérülések mellett sem engedheti meg magának, hogy ilyen könnyen visszaessen. Nem is próbáltunk igazán versenyben maradni a címért” – mondta Bernardo Silva, aki 2017-es érkezése óta minden idényben nyert legalább egy trófeát a manchesteriekkel.

Silva a Timesnak bevallotta, nagyon rossz vesztes: „Gyűlölök veszíteni. Tizenkét évig játszottam a Benficában, és ott megtanították, hogy vereség után nem szabad boldognak lenni.”

Ezt a mentalitást mutatta meg 2020-ban is, amikor a Manchester City a hagyomány szerint díszsorfalat kellett álljon az akkor frissen bajnok Liverpoolnak. Silva ahelyett, hogy tapsolt volna, inkább egy poharat fogott a kezében, sőt ivott is belőle.

Szerintem ez az egész egyfajta képmutatás. Portugáliában nincs ilyen hagyomány. Ha ők meg akarják csinálni, tegyék, de én nem fogom megtapsolni a Liverpoolt, mert ezzel a vereséget ünnepelném... Amikor nyerek egy címet, nincs szükségem arra, hogy mások tapsoljanak nekem.

A portugál középpályás most csapatkapitányként próbálja visszavezetni a Cityt a csúcsra, a Liverpool elleni rivalizálás pedig továbbra is erősen motiválja.

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
8 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33