„Nem vagyok biztos benne, hogy ma futballmeccset láttam. Sorozatos szabadrúgások, hosszú ideig tartó bedobások voltak folyamatosan. Nem volt sok köze a taktikai harchoz, de az nagyon tetszett, hogy erősek voltunk. Azt gondolhatnánk, hogy az emberelőny nagy előny számunkra, ám minden szabadrúgásukat a kapusuk végezte el, így nem látszott, hogy nekünk egy játékossal több van a pályán, ezért volt nehéz megőrizni a kétgólos előnyt” – nyilatkozta a Sky Sportsnak Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője.
A holland szavait alátámasztja az Opta statisztikája, mely szerint a mérkőzés mindössze 40.8 százalékában volt játékban a labda. Ez 2010 februárja óta a legalacsonyabb arány.
„Mindig jó, ha van egy pluszjátékos a pályán, de ez nem ad nagy előnyt, ha az ellenfél nem akar a saját térfeléről támadást építeni. Talán nem ez volt a legjobb mérkőzés taktikai szempontból vagy a labdarúgás szempontjából, de szerintem minden szurkoló élvezte a találkozót. Az előző idényben lejátszott Everton elleni mérkőzésre emlékeztetett, akkor is káosz volt a pályán” – értékelt Slot.
A menedzser ezt követően a győztes gólt szerző 16 éves Rio Ngumohát méltatta. „2–2-es állásnál a Newcastle-nak volt három vagy négy szöglete, 15 bedobása és érzetre vagy 112 szabadrúgása. Nem voltam benne biztos, hogy Ngumoha és Harvey Elliott jók lesznek ezek elhárításában, de a csapat kitartott. Különleges, hogy gólt szerzett egy ilyen fontos pillanatban.”
„Nem könnyű hátvédként játszani, ha az ember karrierje során eddig csak középpályás volt. A felkészülési időszakban egyszer már játszott ott, azt hiszem, a Stoke elleni zárt kapus meccsen, de akkor csak nálunk volt a labda, most sokat kellett védekeznie. Az, hogy ilyen teljesítményt nyújtott, sokat elárul a mentalitásáról. Ez jellemző az összes játékosra, mentálisan nagyon nehéz este volt nehéz helyszínen nehéz ellenféllel szemben” – mondta Szoboszlai Dominik kapcsán Arne Slot.
A magyar válogatott csapatkapitányát a holland vezetőedző mellett a szurkolók is elismerték, hiszen a Liverpool oldalán Szoboszlait választották meg a meccs emberének.
Virgil van Dijk, a Liverpool csapatkapitánya a klub honlapjának értékelt: „Mind tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. Az csalódást keltő számunkra, hogy két gólt is kaptunk rögzített helyzetből. Összességében szereztünk három fontos pontot, és léphetünk tovább. Ez álomdebütálás Ngumoha számára, de az egész támadás nagyon jó volt. Már mondtam neki is, hogy ez még csak a kezdet, folytatnia kell a kemény munkát és szerénynek kell maradnia.”
„Érzelemdús mérkőzés volt. Büszke vagyok a csapat teljesítményére, nagy intenzitással, sok energiát mozgósítva játszottunk és alkalmazkodtunk ahhoz is, hogy emberhátrányba kerültünk. Szerintem mindkét félidőben mi voltunk a jobbak, ennek ellenére pont nélkül távozunk. Ráadásul eltiltás és sérülések is voltak, rossz napot zártunk” – értékelt a találkozót követően Eddie Howe.
A Newcastle vezetőedzője Anthony Gordon piros lapjáról is szót ejtett. „Szerintem nem volt szándékos. Az emberek azt mondják, hogy rosszul nézett ki, én nem néztem vissza az esetet. Szerintem próbálta visszahúzni a lábát.”
ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Newcastle United–Liverpool FC 2–3 (0–1)
Newcastle, St James' Park, 52 230 néző. Vezette: Hooper
Newcastle United: Pope – Trippier (Hall, 76.), Burn, Schär (Thiaw, 82.), Livramento – Bruno Guimaraes, Joelinton (J. Ramsey, 76.), Tonali (Miley, 66.) – Elanga, A. Gordon, H. Barnes (Osula, 76.). Menedzser: Eddie Howe
Liverpool: Alisson – Szoboszlai, Van Dijk, I. Konaté, Kerkez – Gravenberch, Curtis Jones (H. Elliott, 90+7.), Wirtz (Bradley, 80.) – Gakpo (Ngumoha, 90+7.), Ekitiké (Chiesa, 80.), Szalah (Endo, 90+12.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Bruno Guimaraes (57.), Osula (88.), ill. Gravenberch (35.), Ekitiké (46.), Ngumoha (90+10.)
Kiállítva: A. Gordon (45+3.)