Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.19. 22:18
Alexander Isak (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) címvédő Liverpool egész nyáron próbálja megszerezni a rivális Newcastle svéd válogatott csatárát, Alexander Isakot, aki egyedüli kitüntetettként nem vett részt a Játékosok Szakszervezetének (PFA) gáláján, s közben Instagram-történetben tett közzé közleményt a helyzetéről.

Alexander Isakért sokáig versenyben volt a Liverpool, amely a sajtóértesülések szerint 110 millió fontot is ajánlott a Newcastle-nek a svéd csatár szolgálataiért, de a „szarkák” visszautasították azt. Ezt követően Isak állítólag múlt héten határozta el, hogy távozik a Newcastle-től és a Liverpoolban szeretné folytatni.

Az angliai profi futballistákat tömörítő szervezet, a PFA keddi gáláján egyedüli kitüntetett labdarúgóként Alexander Isak nem vett részt, közben pedig Instagram-történetben osztotta meg a közelmúlt eseményeivel kapcsolatos álláspontját.

 

„Büszke vagyok arra, hogy a profi kollégáim elismerték, hogy helyen van a Premier League 2024–2025-ös álomcsapatában. Mindenekelőtt szeretném megköszönni csapattársaimnak és mindenkinek a Newcastle-nél, hogy végig támogattak az utamon. Most nem vagyok jelen az ünnepségen, mert nem éreztem helyesnek, hogy ott legyek. Sokáig csendben maradtam, míg mások beszéltek. A hallgatásom lehetővé tette, hogy az emberek a saját verziójukat erőltessék az eseményekről, annak ellenére, hogy tudják, ez nem tükrözi azt, amit valóban mondtak és amiben zárt ajtók mögött megállapodtak. A valóság az, hogy ígéretek hangzottak el és a klub már régóta ismeri az álláspontomat. Most úgy tenni, mintha ezek a problémák csak most merülnének fel, félrevezető. Amikor az ígéreteket megszegik és elveszik a bizalom, a kapcsolat nem folytatódhat. Itt tartanak most a dolgok, és a változás mindenki érdekét szolgálja, nem csak az enyémet” – írta Instagram-történetében Alexander Isak.

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
3 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
6 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
8 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
11 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik