Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.08.03. 15:06
null
Szon alighanem utoljára vezette pályára a Tottenhamet a Newcastle elleni szöuli meccset megelőzően (Fotó: Tottenham Spurs)
Valószínűleg utolsó mérkőzésén lépett pályára a Szöulban edzőtáborozó Tottenhamben a Newcastle elleni edzőmeccsen a hírek szerint az amerikai Los Angeles FC-hez tartó, dél-koreai Szon Hung Min.

 

 

A 33 éves dél-koreai Szon Hung Min a meccs előtti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2015-ös érkezését követően búcsút int a Tottenhamnek, mellyel idén tavasszal Európa-ligát nyert. Az amerikai Los Angeles FC-hez tartó támadó valószínűleg az utolsó meccsét játszotta a Tottenhamben a Newcastle ellen Szöulban (bár ezt sem a klub, sem a játékos nem mondta ki a mérkőzés előtt). A vasárnapi találkozóra még csapatkapitányként vezethette ki a londoniakat szülőhazájában. Az ellenfélnél viszont hiányzott a Liverpooltól csábított, az ázsiai túrát kihagyó svéd csatár, Alexander Isak.

A Tottenham már a 4. percben az ellenféltől ajándékba kapott labdából megszerezte a vezetést Brennan Johnson révén, aki középről, a tizenhatos előteréből lőtt a jobb alsóba, úgy, hogy a labda még megpattant egy védőn. A 18. percben pedig Mathys Tel növelhette volna az előnyt, de a francia csatár egy az egyben nem tudta ellőni a labdát Nick Pope mellett, elakadt a kapus lábában.

A Newcastle pedig még a szünet előtt egyenlített, Harvey Barnes a bal szélről, 14 méterről lőtt a rövidbe.

A második félidő elején a Newcastle egy lesgólig jutott, de szabályos gól már nem született a meccsen. Ami viszont rossz hír lehet a Spurs szurkolói számára, hogy James Maddison látszólag súlyos sérülést szenvedett, az angol válogatott középpályás hordágyon hagyta el a pályát.

Szon a 65. percben a könnyeivel küszködve hagyta el a pályát a közönség vastapsa közepette. A Newcastle és a Spurs játékosai is egyenként megölelgették. Különleges pillanat volt, amikor két oldalról körbe vették a két csapat játékosai és meglapogatták a hátát – minden jel szerint tehát ez volt a búcsúja azok után, hogy 2015 nyarán a Leverkusentől a londoniakhoz igazolt. 454 tétmérkőzésen szerepelt a csapat színeiben és azokon szerzett 173 gól után köszön el a Tottenhamtől, mellyel BL-döntőt játszott (2019), Európa-ligát nyert (2025) és a 2019–2020-as idényben a Burnley elleni bajnokin szerzett góljával kiérdemelte a Puskás-díjat is.

A KÜLÖNLEGES BÚCSÚZTATÁS

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS (Szöul, Dél-Korea)
Tottenham–Newcastle 1–1 (Johnson 4. ill. Barnes 38.)

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Konaté visszatér, de a védelemben így is lesznek hiányzói a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2026.01.30. 11:09

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Autóbalesetet szenvedett a Tottenham két játékosa

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 10:25

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02
Ezek is érdekelhetik