A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

M. B.M. B.
2025.09.13. 23:05
Fábio Carvalho gólja egy pontot ért a Brentfordnak (Fotó: Getty Images)
Nem született döntés a Brentford és a Chelsea összecsapásán az angol élvonal (Premier League) 4. fordulójában.

Kiegyenlített küzdelmet hozott a brentfordi meccs első félideje, a Chelsea időnként többet birtokolta a labdát, de igazán nagy helyzeteket nem tudott kidolgozni. A 35. percben aztán a hazaiak törték meg a jeget: Henderson előrebikázott labdája megtalálta Kevin Schadét, aki kicselezte Adarabioyót, majd kilőtte a bal alsó sarkot.

A szünetben Enzo Maresca hármat is cserélt, s az egyik beálló játékos Tyrique George volt, aki próbára is tette Kellehert. A „kékek” egyre inkább fokozódó nyomása a 61. percben ért góllá, amikor az öt perccel korábban pályára küldött Cole Palmer a kapásból lőtt 10 méterről a kapu jobb oldalába. A Chelsea vezéralakja a 75. percben óriási helyzetben lőhetett kapura, de pont a hazai kapust találta el a labdával.

A végjáték kifejezetten drámaira sikeredett, a 85. percben Moisés Caicedo 16 méterről bikázott a kapu jobb oldalába egy lecsorgó labdát, s úgy tűnhetett, hogy ha nehezen is, de mindhárom pontot zsebre vágja a Chelsea. A hosszabbításban azonban egy óriási bedobást követően Fábio Carvalho stukkolt közvetlen közelről Sánchez kapujába, így a Brentford értékes pontot szerzett – Palmerék rovására. 2–2

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ 
Brentford–Chelsea 2–2 (Schade 35., F. Carvalho 90+3., ill. Palmer 61., M. Caicedo 85.)

Korábban
West Ham United–Tottenham Hotspur 0–3 (P. M. Sarr 47., Bergvall 57., Van de Ven 64.)
Arsenal–Nottingham Forest 3–0 (Zubimendi 32., 79., Gyökeres 46.)
AFC Bournemouth–Brighton & Hove Albion 2–1 (A. Scott 18., Semenyo 61. – 11-esből, ill. Mitoma 48.)
Crystal Palace–Sunderland 0–0
Everton–Aston Villa 0–0
Fulham–Leeds United 1–0 (G. Gudmundsson 90+4.–öngól)
Newcastle United–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Woltemade 29.)

   
A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Arsenal4319–1+89
2. Tottenham4318–1+79
3. Liverpool338–4+49
4. Bournemouth4316–5+19
5. Chelsea4229–3+68
6. Sunderland42115–3+27
6. Everton42115–3+27
8. Crystal Palace4134–1+36
9. Newcastle41213–305
10. Fulham41213–4–15
11. Manchester United31114–404
12. Brentford41125–7–24
13. Brighton & Hove Albion41124–6–24
14. Nottingham Forest41124–8–44
15. Leeds United41121–6–54
16. Manchester City3125–4+13
17. Burnley3124–6–23
18. West Ham4134–11–73
19. Aston Villa4220–4–42
20. Wolverhampton442–9–70

 

 

Legfrissebb hírek

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
4 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
18 órája

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
20 órája

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
22 órája

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25