Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 15:29
Martin Zubimendi (balról a második) két gólt szerzett (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Nottingham Forestet az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Londonban tért vissza a Premier League a válogatott szünet után, az Arsenal a Nottinghamet fogadta, amelynek a kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be a menesztett Nuno Espirito Santót váltó Ange Postecoglou.

Mikel Arteta kénytelen volt változtatni az összeállításon, William Saliba és Bukayo Saka sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, Declan Rice a kispadra került, míg Eberechi Eze először volt kezdő.

Mikel Merino révén már az első tíz percben megszerezhette volna a vezetést az Arsenal, ám a spanyol középpályás óriási helyzetben Matz Selsbe lőtte a labdát. A londoniakat ráadásul újabb sérülés hátráltatta, Martin Ödegaard ráesett a vállára, és bár visszatért a pályára, a 18. percben cserét kért.

A 32. percben megtört a jég: Nodi Madueke jobb oldali szögletét röviden mentették a vendégek, Martin Zubimendi pedig nem tétovázott, 17 méterről hatalmas gólt ragasztott a kapuba, a labda egy kicsit irányt változtatott Murillo fején is (1–0). Az amúgy remekül futballozó brazil védő ráadásul meg is sérült, a Juventustól igazolt Nicoló Savona váltotta, aki először játszott a Forestben.

A második félidő nagyon rosszul indult a vendégeknek, egy indítás után a leshatárról induló Eze remekül adott középre, az érkező Viktor Gyökeresnek pedig nem okozott problémát közelről a kapuba helyeznie (2–0).

Chris Wood fejesénél közel járt a szépítéshez a Forest, de a 100. Arsenal-meccsén védő David Raya hatalmas bravúrral a lécre tolta a labdát. A hazaiak is eljutottak egy kapufáig, Gyökeres éles szögből leadott bombája akadt be kis híján.

A 79. percben növelte előnyét az Arsenal, Leandro Trossard beadását Zubimendi úgy fejelte a kapuba, hogy a labda Neco Williams fején is irányt változtatott, így Sels tehetetlen volt (3–0). Az Arsenal háromgólos győzelmet aratott, és javítani tudott a Liverpooltól elszenvedett vereség után. A Ferencvárossal később az Európa-ligában találkozó Nottingham a nyitó fordulóban aratott győzelem után egymást követő harmadik bajnokiján maradt nyeretlen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ 
Szombat:
Arsenal–Nottingham Forest 3–0 (Zubimendi 32., 79., Gyökeres 46.)
Később:
16.00: AFC Bournemouth–Brighton & Hove Albion
16.00: Crystal Palace–Sunderland
16.00: Everton–Aston Villa (Tv: Spíler1)
16.00: Fulham–Leeds United
16.00: Newcastle United–Wolverhampton Wanderers (Tv: Arena4)
18.30: West Ham United–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
21.00: Brentford–Chelsea (Tv: Spíler1)
Vasárnap:
15.00: Burnley–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n! 
17.30: Manchester City–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

   
BL / EL / CL HELYEKMGyDVL–KGkP
1. Arsenal4319–1+89
2. Liverpool338–4+49
3. Chelsea3217–1+67
4. Tottenham3215–1+46
5. Sunderland3215–3+26
5. Everton3215–3+26
7. Bournemouth3214–406
8. Crystal Palace3124–1+35
9. Manchester United31114–404
10. Brighton & Hove Albion31113–4–14
11. Nottingham Forest41124–8–44
12. Leeds United31111–5–44
13. Manchester City3125–4+13
14. Burnley3124–6–23
15. Brentford3123–5–23
16. West Ham3124–8–43
17. Newcastle3212–3–12
18. Fulham3212–4–22
19. Aston Villa3120–4–41
20. Wolverhampton332–8–60

 

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
4 órája

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
5 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
6 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik