Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2025.09.29. 12:12
null
Xavi Hernández (Fotó: Getty Images)
A barcelonai Sport napilap az olasz transzfergurura, Fabrizio Romanóra hivatkozva hétfőn arról írt, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) idén is gyengélkedő Manchester Unitednél ismét szóba került az esetleges edzőváltás, a kiszemeltek között pedig (ismét) megtalálható Xavi Hernández neve is.

A legutóbb az FC Barcelonát irányító Xavi Hernández 2024 óta nem vállalt munkát edzőként, annak ellenére, hogy a barcelonai távozását követően már több klubcsapat is megkereste ajánlattal – legutóbb az Erik ten Haagot elbocsátó Bayer Leverkusen.

A spanyol szakember azonban valamennyi megkeresést visszautasított, mondván, egyelőre pihenni szeretne, s nem áll szándékában újra leülni a kispadra.

Úgy tűnik azonban, hogy az említett pihenési időszak véget érhet Xavi számára: a Sport ugyanis arról írt, hogy a tréner hajlandó lenne azonnal leülni a Manchester United kispadjára, amennyiben a „vörös ördögök” Ruben Amorim menedzser menesztése mellett döntenének.

A Manchester United korábban állítólag már próbálkozott Xavi szerződtetésével, akkor azonban nem jutottak egyezségre a felek.

Most cseppet sem lenne meglepetés, ha a nagy múltú klub Amorim menesztése mellett döntene és újra megkeresné Xavit: a United ugyanis továbbra is csak vergődik a Premier League-ben, s a hétvégén a Brentford ellen szenvedett 3–1-es vereséget. Így a csapat jelenleg csak a 14. helyen áll a tabellán.

 

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 perce

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
7 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33