Eden Hazard és Gary Neville is bekerült a PL Hírességek Csarnokába

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.10.30. 10:08
null
Eden Hazard bekerült a Hírességek Csarnokába (Fotó: premierleague.com)
Az angol labdarúgó Premier League a hivatalos honlapján bejelentette, hogy immár Eden Hazard és Gary Neville is tagja a 2021-ben alapított Hírességek Csarnokának.

Az angol élvonalbeli liga 2021-ben hozta létre a Hírességek Csarnokát, amelyben a Premier League legjobb és legjobban teljesítő futballistái kapnak helyet. A 24 korábbi tag – köztük Sir Alex Ferguson, Thiery Henrry és Alan Shearer – szavazott a jelöltekről, akik között ott volt még Sol Campbell, Michael Carrick, Jermain Defoe, Patrick Evra, Cesc Fabregas, Les Ferdinand, Robbie Fowler, Michael Owen, David Silva, Yaya Touré, Edwin van der Sar, Nemanja Vidics és Teddy Sheringham is.

Hazard 245 mérkőzésen 85 gólt és 57 gólpasszt jegyzett a Premier League-ben. A belga támadó kétszer emelhette magasba a PL-trófeát, a 2014–2015-ös idényben az év játékosának választották, míg a Chelsea-nél töltött hét idényéből négyszer nyerte el a klub legjobb játékosa címet. „Gyerekkoromban a hátsó kertben a testvéreimmel szórakozásból fociztam, de mindig is az volt az álmom, hogy a legmagasabb szinten játszhassak. Nagyon sokat jelent számomra, hogy bekerültem a PL Hírességek Csarnokába. Csak szórakozni akartam és szórakoztatni a szurkolókat” mondta Hazard.

Gary Neville kereken 400 PL-meccsen lépett pályára, ebből 148-szor nem kapott gólt a csapata, karrierje során nyolcszor lett bajnok. „Hatalmas megtiszteltetés és különleges érzés ilyen legendás játékosok között lenni. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy egész karrieremet abban a klubban töltöttem, amelynek szurkolója voltam gyerekkorom óta, a Manchester Unitedben, s hogy olyan sok nagyszerű labdarúgóval és olyan edzővel játszottam együtt, mint Sir Alex Ferguson. Mindig arra koncentráltam, hogy a csapatért tegyem a dolgomat, és büszke vagyok arra, hogy ezt elismerték. ”

Hazard és Neville beiktatását november 4-én tartják.

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
5 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
7 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
11 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
15 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
17 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik