Egytől tízig minden pipa – a veterán csatár soha nem gondolt rekordot állított fel

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.10.27. 18:14
null
Ezzel a montázzsal köszöntötte a rekordert a klubja (Fotó: facebook.com/KingsParkRangersFC)
Egészen elképesztő sportstatisztikai hír söpört végig a hét elején a brit sajtóban: szombaton az angol bajnoki piramis tizedik szintjén szereplő King's Park Rangers színeiben gólt szerzett az 50 éves csatár, Jamie Cureton, ezzel ő lett az első olyan labdarúgó, aki az angol futball legfelső tíz osztályának mindegyikében gólt ért el pályafutása során.

Jamie Cureton az angol futball tehetségesebb ígéretei közé tartozott a kilencvenes évek elején, négyszer szerepelt is az angol U18-as válogatottban 1993 őszétől. Ebben az évben egyébként még a Sir Alex Ferguson edzette Manchester United is szerződtette volna az akkor 18 éves fiatalt, ám ő végül is maradt a Norwich színeiben. Maradt, és egészen másféle karrier vége felé került be az angol labdarúgás történelemkönyvébe – amikor David Beckham, Paul Scholes, a Neville testvérpár, Nicky Butt és a többi vele nagyjából egykorú valamikori unitedes ifjonc már rég befejezte.

Cureton ugyanis augusztusban múlt 50 éves, és októberben aláírt 32 éve tartó pályafutása legújabb, immár 23. klubjához, a tizedik osztályban szereplő King's Park Rangershöz, amelynek színeiben szombaton játszotta  a második mérkőzését... S a Dussindale & Hellesdon Rovers ellen az első gólját jegyezte, klasszis módon fejezve be a gyors letámadás végén az akciót.

Bárhol a világon, akár a Wembleyben is, lőhettem volna ezt a gólt, ugyanígy ünnepeltem volna meg. Nagyszerű érzés volt gólt szerezni. Egyszerűen csak imádok gólt szerezni. Az első ugyanolyan, mint a következő, meg a legutolsó: különleges. Mindegyik – mondta Cureton. Ezzel ő lett az első és egyelőre egyedüli labdarúgó, aki az angol futball legfelső tíz bajnokságának mindegyikében betalált.

A King's Park Rangers csatára a legmagasabb osztályban kezdte felnőttpályafutását, a Norwich színeiben mutatkozott be a Premier League 1994–1995-ös idényében. A negyedik mérkőzésén szerezte meg az első gólját: a Chelsea ellen 2–0-ra vezető Norwichba csereként szállt be a 87. percben, és gyakorlatilag az első labdaérintéséből, egy szöglet után remek mozdulattal csúsztatott a hosszú alsóba – a „kanárik” 3–0-ra nyertek.

CURETON FELNŐTTPÁLYAFUTÁSA ELSŐ GÓLJA

Első – és egyetlen – PL-idényében Cureton négy gólig jutott, a csapat kiesett, ő pedig maradt a másodosztályra is (itt két gólt szerzett), a következő idény pedig már a harmadosztályú Bristol Roversnél találta. A következő 15 évben, 2011-ig jobbára másod- és harmadosztályú csapatoknál szerepelt – egy idény dél-koreai légiósélet (2003) és egy kölcsönidőszak (2009–2010) a negyedosztályban képezi a kivételt. A profi létet a 2012–2016 közötti, négyéves negyedosztályú szerepléssel zárta, majd olykor játékos-edzőként is folytatta karrierjét az alacsonyabb osztályokban, s mindenhol eredményes is volt.

Cureton eddigi pályafutása során minden versenysorozatot figyelembe véve 1075 tétmérkőzésen lépett pályára, és 390 gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
31 perce

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
10 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Szoboszlai remek góllal egyenlített, de a 95. percben bevitt találattal a Bournemouth megverte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:15

„Tóth Alex világszinten is kiemelkedett a korosztályából”

Angol labdarúgás
2026.01.24. 10:21

Andoni Iraola a Nemzeti Sportnak: Tóth Alex rengeteget ad majd nekünk

Angol labdarúgás
2026.01.23. 14:47

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is vállveregetést kapott Arne Slottól a Bournemouth elleni meccs előtt

Angol labdarúgás
2026.01.23. 12:28

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09
Ezek is érdekelhetik