Isak aligha játszik szombaton a Liverpoolban, de egy fontos játékos visszatérhet

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.10.31. 12:16
Alexander Isak (Fotó: Getty Images)
Ryan Gravenberch edzésbe állt, azonban Alexander Isak és Curtis Jones minden bizonnyal kihagyja a Liverpool FC szombati bajnoki mérkőzését – derült ki az angol labdarúgócsapatot edző Arne Slot pénteki sajtótájékoztatóján.

„Ryan tegnap már velünk edzett, a másik két játékos nem. A mai edzés után derül ki biztosan, hogy előbbi bevethető lesz-e a meccsen, az utóbbi kettőről pedig 99.9 százalékos biztonsággal állíthatom, hogy nem lesz ott a csapatban szombaton” – adott helyzetjelentést Arne Slot a sérültek állapotáról az Aston Villa elleni, szombat este kilenckor kezdődő hazai mérkőzés előtt.

Gravenberch három mérkőzést hagyott ki sérülés miatt, visszatérése sokat jelentene a hullámvölgyben lévő csapatnak, Isakkal és Jonesszal kapcsolatban Slot türelemre intett: „Sokszor elmondtam már, hogy az utolsó fázisban a felépülés fel is gyorsulhat, le is lassulhat, szóval egyelőre várjunk a jóslatokkal.”

A sérültek liverpooli listája eddig is népes volt, Alisson, Giovanni Leoni és Jeremie Frimpong már korábban felkerült rá. 

Mint ismert, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata a megelőző négy bajnoki mérkőzését elvesztette, az első helyezett Arsenaltól hét ponttal lemaradva várja a Premier League 10. fordulóját, és a héten a Ligakupából is kiesett.

A szombati ellenfél, az Aston Villa ellentétes pályán mozog: rossz idényrajt után sorozatban négy bajnokit nyert meg, és ugyanúgy 15 pontja van a nyolcadik helyen, mint a „vörösöknek” a hetediken.

  1. Arsenal

9

7

1

1

16–3

+13 

22 

  2. Bournemouth

9

5

3

1

16–11

+5 

18 

  3. Tottenham

9

5

2

2

17–7

+10 

17 

  4. Sunderland

9

5

2

2

11–7

+4 

17 

  5. Manchester City

9

5

1

3

17–7

+10 

16 

  6. Manchester United

9

5

1

3

15–14

+1 

16 

  7. Liverpool

9

5

4

16–14

+2 

15 

  8. Aston Villa

9

4

3

2

9–8

+1 

15 

  9. Chelsea

9

4

2

3

17–11

+6 

14 

10. Crystal Palace

9

3

4

2

12–9

+3 

13 

11. Brentford

9

4

1

4

14–14

13 

12. Newcastle

9

3

3

3

9–8

+1 

12 

13. Brighton & Hove Albion

9

3

3

3

14–15

–1 

12 

14. Everton

9

3

2

4

9–12

–3 

11 

15. Leeds United

9

3

2

4

9–14

–5 

11 

16. Burnley

9

3

1

5

12–17

–5 

10 

17. Fulham

9

2

2

5

9–14

–5 

18. Nottingham Forest

9

1

2

6

5–17

–12 

19. West Ham United

9

1

1

7

7–20

–13 

20. Wolverhampton

9

2

7

7–19

–12 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

 

 

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
6 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
8 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
12 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
15 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
17 órája

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik