A Barca kulcsembere Szoboszlaiék klubtársa lehet – sajtóhír

V. H. L.V. H. L.
2025.11.20. 10:44
Raphinha a nyáron Szoboszlaiék klubtársa lesz? (Fotó: Getty Images)
Jövő nyáron komoly ajánlatot tehet le az asztalra az FC Barcelona egyik legjobbjáért, Raphinháért a Liverpool FC – állítja a Fichajes. Az átigazolásokra specializálódott spanyol honlap szerint az angol bajnoki címvédő 100 millió eurót fizetne a brazil válogatott szélső megszerzésért, akit Mohamed Szalah posztjára néztek ki a „vörösök”.

Az Aranylabda-szavazáson a várakozások ellenére nem került az első háromba Raphinha – könnyen lehet, hogy az FC Barcelona brazil szélsője hamarosan zsíros angliai szerződéssel vigasztalódhat. A Fichajes értesülése szerint Hans-Dieter Flick csapatának egyik ékköve jövő nyáron a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool FC-hez szerződhet, a spanyol portál pedig már az átigazolási díjat is tudni véli: a „vörösök” 100 millió eurós ajánlatot tesznek le az asztalra jövő nyáron.

A jelenleg combizomsérüléssel bajlódó szélsőt a katalánok a csapat egyik legfontosabb játékosának tartják, és nem szívesen válnának meg tőle. A Liverpool azonban nem gombokat kínál a játékosért, és a Barca jelenlegi anyagi helyzetében komoly segítséget jelenthetne a brazilért befolyó összeg, arról nem is beszélve, hogy ha az idény végén lejáró szerződésű Robert Lewandowski távozik, egy minőségi középcsatárért jó mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a gránátvörös-kékeknek.

A Liverpool számára több szempontból is ideális lenne az elmúlt idényben Spanyolországban triplázó, a Bajnokok Ligájában gólkirályi címig jutó, 57 tétmérkőzésén 34 gólt szerző és 26 gólpasszt adó Raphinha megszerzése. Egyrészt vele lehetne pótolni a 33 éves Mohamed Szalahot – az egyiptomiért szaúdi klubok állnak sorba, ráadásul az utóbbi időben igencsak visszaesett a teljesítménye –, másrészt nem vennének zsákbamacskát, hiszen a 28 éves szélső a Leeds United színeiben két idényt már lehúzott a Premier League-ben, és ott is remekül teljesített.

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
10 órája

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46