Csak ikszelt a Sunderland, de így is BL-indulást érő helyen áll a tabellán

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.11.03. 22:53
null
A második félidőben a Sunderland (piros-fehérben) akarata érvényesült, ami az egyenlítéshez volt elég (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának hétfői mérkőzésén a Sunderland hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Evertonnal.

Az előző négy bajnokijából hármat megnyerő Sunderland negyedóra után hátrányba került, Iliman Ndiaye indult meg az oldalvonal mellől, majd 15 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. Az Everton továbbra is fölényben játszott, Jack Grealish pedig eltalálta a jobb kapufát, majd néhány perccel később „forintos” labdát adott Thierno Barrynek, aki három méterről a kapu fölé bombázott. A félidő vége a hazaiaké volt, ám a liverpooli csapat kibírta a nyomást, és megőrizte előnyét a szünetre.

Viszont a fordulást követően rögtön egyenlítettek a „fekete macskák”, Granit Xhaka lőtt 17 méterről, a labda megpattant, így vágódott a léc alá. A második félidő a továbbiakban is a hazaiaké volt, a vendégek először a 85. percben próbálkoztak lövéssel, akkor Vitalij Mikolenko találta el a kaput távolról, Robin Roefs kiütötte a labdát. A hajrában még a Sunderland megpróbálta begyötörni a győztes gólt, de nem járt sikerrel, ennek ellenére a 4. helyen áll a tabellán, az Everton pedig azért örülhet, mert két vereség után pontot szerzett. 1–1

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Sunderland–Everton 1–1 (Xhaka 46., ill. Ndiaye 15.)

Vasárnap játszották
Manchester City–AFC Bournemouth 3–1 (Haaland 17., 33., O'Reilly 60., ill. T. Adams 25.)
West Ham United–Newcastle United 3–1 (L. Paquetá 35., Botman 45+5., Soucek 90+7., ill. J. Murphy 4.)
Szombaton játszották
Tottenham Hotspur–Chelsea 0–1 (Joao Pedro 34.)
Brighton & Hove Albion–Leeds United 3–0 (Welbeck 11., D. Gómez 64., 70.)
Burnley–Arsenal 0–2 (Gyökeres 14., Rice 35.)
Crystal Palace–Brentford 2–0 (Mateta 30., Collins 51. – öngól)
Fulham–Wolverhampton 3–0 (Sessegnon 9., H. Wilson 62., Mosquera 75. – öngól)
Kiállítva: Agbadou (36., Wolves)
Nottingham Forest–Manchester United 2–2 (Gibbs-White 48., Savona 50., ill. Casemiro 34., A. Diallo 81.)
Liverpool–Aston Villa 2–0 (Szalah 45+1., Gravenberch 58.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk

P

  1. Arsenal

10

8

1

1

18–  3

+15

25

  2. Manchester City

10

6

1

3

20–  8

+12

19

  3. Liverpool

10

6

4

18–14

+4

18

  4. Sunderland

10

5

3

2

12–  8

+4

18

  5. Bournemouth

10

5

3

2

17–14

+3

18

  6. Tottenham

10

5

2

3

17–  8

+9

17

  7. Chelsea

10

5

2

3

18–11

+7

17

  8. Manchester United

10

5

2

3

17–16

+1

17

  9. Crystal Palace

10

4

4

2

14–  9

+5

16

10. Brighton

10

4

3

3

17–15

+2

15

11. Aston Villa

10

4

3

3

9–10

–1

15

12. Brentford

10

4

1

5

14–16

–2

13

13. Newcastle

10

3

3

4

10–11

–1

12

14. Everton

10

3

3

4

10–13

–3

12

15. Fulham

10

3

2

5

12–14

–2

11

16. Leeds United

10

3

2

5

9–17

–8

11

17. Burnley

10

3

1

6

12–19

–7

10

18. West Ham

10

2

1

7

10–21

–11

7

19. Nottingham Forest

10

1

3

6

7–19

–12

6

20. Wolverhampton

10

2

8

7–22

–15

2

 

 

Legfrissebb hírek

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
12 órája

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
15 órája

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
17 órája

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust

Angol labdarúgás
2026.08.29. 08:24