Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

ROCK PÉTERROCK PÉTER
Vágólapra másolva!
2025.11.30. 14:58
null
Bruno Fernandes és Joshua Zirkzee hozta meg az áttörést a Manchester Unitednek (Fotó: Getty Images)
Bár a szünetben még a Crystal Palace-nál volt az előny, a Manchester United győzött a két csapat vasárnapi mérkőzésén a Premier League 13. fordulójában.

Volt mit feledtetnie a Manchester Unitednek, hiszen a csapat a legutóbbi fordulóban úgy kapott ki az Evertontól hazai pályán, hogy nagyjából egy órán át emberelőnyben játszott.

Ehhez képest a Crystal Palace szerzett vezetést, mégpedig Jean-Philippe Matetának köszönhetően, aki a saját maga által kiharcolt tizenegyest értékesítette – kétszer is, ugyanis az első próbálkozása dupla érintés miatt érvénytelenné vált. A hazaiak meg is őrizték előnyüket az első félidőben, ugyanakkor Ismaila Sarr személyében kulcsemberüket vesztették el sérülés miatt.

A fordulást követően összekapták magukat a „vörös ördögök”, akik pontrúgások után egyenlítettek, valamint fordítottak: Bruno Fernandes előbb Joshua Zirkzee, majd Mason Mount gólját készítette elő. A manchesteriek ezt követően lehúzták a rolót, ráadásul a hajrában még a világbajnok Lisandro Martínez visszatérésének is örülhettek, aki tíz hónapot hiányzott térdsérülés miatt.

Rúben Amorim csapata ezzel nagyot ugrott előre a Premier League tabelláján, amelynek középmezőnye rendkívül szoros, minden pont hatalmas jelentőséggel bír.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Crystal Palace–Manchester United 1–2 (Mateta 36. – 11-esből, ill. Zirkzee 54., Mount 63.)
Később
15.05: Aston Villa–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
15.05: Nottingham Forest–Brighton & Hove Albion
15.05: West Ham United–Liverpool (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
17.30: Chelsea–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

Szombaton játszották
Everton–Newcastle United 1–4 (Dewsbury-Hall 69., ill. Thiaw 1., 58., Miley 25., Woltemade 45.)
Tottenham Hotspur–Fulham 1–2 (Kudus 59., ill. Tete 4., Wilson 6.)
Brentford–Burnley 3–1 (Thiago 81., 86. – az elsőt 11-esből, Outtara 90+2., ill. Flemming 85. – 11-esből)
Sunderland–AFC Bournemouth 3–2 (Le Fée 30. – 11-esből, B. Traoré 46., Brobbey 69., ill. Adli 7., T. Adams 15.)
Kiállítva: Cook (90+6., Bournemouth)
Manchester City–Leeds United 3–2 (Foden 1., 90+1., Gvardiol 25., ill. Calwert-Lewin 49., L. Nmecha 68.)

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
5 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
7 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
11 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
14 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
17 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik