Megpofozta a saját csapattársát az Everton játékosa, kiállították, de csapata így is megverte az MU-t

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2025.11.24. 22:56
null
Pickfordnak is nehezére esett megnyugtatni Gueyét (Fotó: Getty Images)
Az Everton középpályása, Idrissa Gueyé a Manchester United elleni bajnoki mérkőzés 13. percében megpofozta saját csapattársát, Michael Keane-t, ami miatt kiállították. A liverpooli együttes ennek ellenére 1–0-ra nyert az angol labdarúgó Premier League 12. fordulójának hétfői meccsén.

A mérkőzés elején meghökkentő jelenetsoroknak lehettünk szemtanúi: Idrissa Gueyé rosszul passzolt Michael Keane felé az Everton tizenhatosán belül, aminek köszönhetően Bruno Fernandes helyzetbe került. Bár nem született gól, Keane számonkérte Gueyét. A két játékos heves vitába keveredett, majd a szenegáli arcon ütötte az írt, amiért a játékvezető a 13. percben azonnali piros lapot mutatott fel neki.

Gueyét ezután több csapattársa, Jordan Pickford és Iliman Ndiayé is kénytelen volt lefogni, hogy ne próbálja folytatni a vitát Keane-nel.

Az Everton az emberhátrány ellenére a 29. percben vezetést szerzett a Manhester United otthonában, majd Jordan Pickford hatalmas védéseinek is köszönhetően megtartotta előnyét a lefújásig. 0–1

Rúben Amorim napra pontosan egy évvel az első MU-meccse (1–1 az Ipswich ellen) után vereséggel zárt, David Moyes pedig négy döntetlen és 13 vereség után a 18. nekifutásra győzött ellenfélként PL-meccsen az Old Traffordon.

Manchester United v Everton - Premier League
Fotó: Getty Images

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Manchester United–Everton 0–1 (Dewsbury-Hall 29.)

A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
Vasárnap játszották
Leeds United–Aston Villa 1–2 (L. Nmecha 8., ill. Rogers 48., 75.)
Arsenal–Tottenham Hotspur 4–1 (Trossard 36., Eze 41., 46., 76., ill. Richarlison 55.)
Szombaton játszották
Newcastle United–Manchester City 2–1 (Barnes 63., 70., ill. R. Días 68.)
AFC Bournemouth–West Ham United 2–2 (Tavernier 69. – 11-esből, Unal 81., ill. Wilson 11., 35.)
Brighton & Hove Albion–Brentford 2–1 (Welbeck 71., Hinshelwood 84., ill. Thiago 29. – 11-esből)
Fulham–Sunderland 1–0 (Jimenez 84.)
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 0–2 (Munoz 63., Pino 69.)
Liverpool–Nottingham Forest 0–3 (Murillo 33., Savona 46., Gibbs-White 78.)
Burnley–Chelsea 0–2 (Pedro Neto 37., Enzo Fernández 88.)

   
  1. Arsenal

12

9

2

1

24–6

+18

29

  2. Chelsea

12

7

2

3

23–11

+12

23

  3. Manchester City

12

7

1

4

24–10

+14

22

  4. Aston Villa

12

6

3

3

15–11

+4

21

  5. Crystal Palace

12

5

5

2

16–9

+7

20

  6. Brighton & Hove Albion

12

5

4

3

19–16

+3

19

  7. Sunderland

12

5

4

3

14–11

+3

19

  8. Bournemouth

12

5

4

3

19–20

–1

19

  9. Tottenham

12

5

3

4

20–14

+6

18

10. Manchester United

12

5

3

4

19–19

0

18

11. Everton

12

5

3

4

13–13

0

18

12. Liverpool

12

6

6

18–20

–2

18

13. Brentford

12

5

1

6

18–19

–1

16

14. Newcastle

12

4

3

5

13–15

–2

15

15. Fulham

12

4

2

6

13–16

–3

14

16. Nottingham Forest

12

3

3

6

13–20

–7

12

17. West Ham

12

3

2

7

15–25

–10

11

18. Leeds United

12

3

2

7

11–22

–11

11

19. Burnley

12

3

1

8

14–24

–10

10

20. Wolverhampton

12

2

10

7–27

–20

2

 

t

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik