Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

ROCK PÉTERROCK PÉTER
Vágólapra másolva!
2025.11.25. 12:14
null
A futball mellett az italozás és a csajozás volt a szenvedélye, ebből sohasem csinált titkot... (Fotó: Getty Images)
November 25-én két évtizede annak, hogy meghalt az első futballceleb, George Best. A Manchester United északír legendájáról repteret neveztek el hazájában, az Old Trafford mellett pedig szobrot állítottak neki. Híres idézetei és történetei a mai fiatalokhoz is eljutnak, pedig már közel 60 éve annak, hogy pályafutása csúcsán volt.

„Ha a David Beckhamet körülvevő popkultuszt kereszteznénk Paul Gascoigne önpusztító életvitelével, nagyjából megkapnánk George Bestet” – fogalmaztunk 2021-ben a Képes Sportban, amikor az északír ikon születésének 75. évfordulóján tekintettünk vissza egy páratlan életútra és labdarúgói pályafutásra.

Minden más foci
2021.05.22. 11:52

Gól, csajok, satöbbi – hetvenöt éves lenne George Best, az ötödik Beatle

A brit futball egykori fenegyerekét, az első futballcelebet 16 éve vitte el az alkholizmusa.

Pontosan két évtizeddel Best halála után az egykori támadó legemlékezetesebb idézeteit gyűjtöttük össze:

  • „1969-ben feladtam az alkoholizmust és a nőket. Ez volt életem legrosszabb 20 perce.”
  • „Rengeteg pénzt költöttem piára, nőkre és gyors autókra – a többit elpazaroltam.”
  • „David Beckham nem tud rúgni a bal lábával, nem tud fejelni, nem tud szerelni és nem lő sok gólt. Ezen kívül rendben van.”
George Best's Edwardia
A frizura passzol – nem véletlenül nevezték őt Ötödik Beatle-nek... (Fotó: Getty Images)
  • „Abbahagytam az ivást, legalábbis amíg alszom.”
  • „Egyszer azt mondtam, hogy Gazza (Paul Gascoigne) IQ-ja kevesebb, mint a mezszáma, majd ő megkérdezte: »Mi az az IQ?«”
  • „Maradona good, Pelé better, George Best.”

George Best minden idők egyik legtehetségesebb, legszórakoztatóbb és legikonikusabb labdarúgója volt. Észak-Írországból indulva 17 évesen mutatkozott be a Manchester Unitedben, ahol félelmetes cselezőkészsége, gyorsasága és gólérzékenysége miatt hamar közönségkedvenc lett.

Karrierje csúcspontját az 1960-as évek végén érte el: 1968-ban BEK-et nyert a Uniteddel, és elhódította az Aranylabdát is. A pályán zseni volt, a pályán kívül pedig korának első „rocksztár futballistája”: divatikon, médiasztár, akit óriási figyelem övezett.

Manchester United FC v Manchester City FC - Premier League
Szobrok balról jobbra az Old Traffordnál: George Best, Denis Law és Sir Bobby Charlton (Fotó: Getty Images)

Viszont hírnévvel járó életmódja – főként az alkoholproblémái – egyre inkább megtörték. Már a húszas évei végén kezdett lejtmenetbe kerülni, és bár még számos klubnál megfordult, korábbi szintjét már nem érte el.

Magyar válogatott
2022.03.28. 16:56

Észak-Írország: George Best legendája, avagy egy zseni keserédes élete

Úgy emlegették a legjobbak között, hogy még jobb lehetett volna, ha nem pazarolja el a tehetségét.

Magánéletét és egészségét hosszú éveken át meghatározta az alkoholizmus, amely végül korai halálához is hozzájárult 2005-ben. Öröksége máig óriási.

Coronavirus - Mon Dec 21, 2020
Repülőtér Belfastban (Fotó: Getty Images)
Született: 1946. május 22., Belfast
Elhunyt: 2005. november 25., London
Nemzetisége: északír
Sportága: labdarúgás
Posztja: támadó középpályás, szélső
Klubjai: Manchester United (angol, 1961–1974, 361 mérkőzés/137 gól), Jewish Guild (dél-afrikai, 1974), Dunstable Town (angol, kölcsönben, 1974), Stockport County (angol, 1975), Cork Celtic (ír, 1975–1976), Los Angeles Aztecs (amerikai, 1976, 1977–1978), Fulham (angol, 1976–1977), Fort Lauderdale Strikers (amerikai, 1978–1979), Hibernian (skót, 1979–1980), San Jose Earthquakes (amerikai, 1980–1981), Sea Bee (hongkongi, 1982), Hong Kong Rangers (hongkongi, 1982), Bournemouth (angol, 1983), Brisbane Lions (ausztrál, 1983), Osborne Park Galeb (ausztrál, 1983), Dee Why FC (ausztrál, 1983), Nuneaton Borough (angol, 1983), Tobermore United (északír, 1984)
Válogatottság: Észak-Írország (1964–1977, 37 mérkőzés/9 gól)
Kiemelkedő eredményei: BEK-győztes (1968), 2x angol bajnok (1965, 1967), 2x angol Ligakupa-győztes (1965, 1967)
Díjai, elismerései: aranylabdás (1968), Aranylabda-3. (1971), az Év labdarúgója (1968), angol gólkirály (1968)
GEORGE BEST

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40
Ezek is érdekelhetik