Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

A manchesteri nulla három nem csupán egy vereség volt a Liverpool számára, hanem egyértelmű jelzés arra, hogy a címvédő távolról sincs kinn a gödörből. Arne Slot csapata szeptember végén kezdett mélyrepülésbe, amikor a Crystal Palace elleni bajnokit az utolsó pillanatban bukta el (1–2), majd a következő három találkozóján – minden frontot számolva – egyaránt vereséget szenvedett. Ez a négymeccses negatív széria a Slot-korszak legrosszabb eredménysora. A Frankfurt elleni 5–1-es BL-siker visszahozta a reményt, ám utána a Brentfordtól jött az újabb pofon (2–3), majd a Palace a Ligakupában is legyőzte a Liverpoolt (0–3), igaz, ez utóbbin erősen tartalékosan állt fel a csapat, viszont ezt követően mintha kicserélték volna a „vörösöket”, hiszen az Aston Villa (2–0) és a Real Madrid (1–0) ellen is meggyőző játékkal nyertek.
A Mersey-partiak körül egy szemvillanás alatt hurráhangulat alakult ki, mindenki abban reménykedett, hogy visszatért a bajnokcsapat, de mint vasárnap az Etihadban kiderült: erről szó sincs, legalábbis egyelőre. A 2024 nyarán érkező Slotnak ez volt a 74. mérkőzése az együttes kispadján, és tizenhetedszer kapott ki, csakhogy ebből nyolc alkalommal a mostani idényben szenvedett vereséget, ami a mérleg cirka fele, miközben még november közepén sem járunk. A holland edző keze alatt a Liverpool tavaly stabilitást mutatott, most viszont jelentős hullámzást, amelyben a visszaesések látványosabbak, mint a fellendülések.
![]() Az angol klubfutball korábbi klasszisai, akik most szakértői státuszban elemzik a Premier League történéseit, egy kicsit sem fogták vissza magukat, amikor a Liverpoolról kellett ítéletet mondani a Manchester City elleni meccset követően. A Sky Sportsnak dolgozó Gary Neville szerint a csapat teljesítménye rendkívül gyenge volt, Arne Slotnak pedig komolyan aggódnia kell a játékosok fizikai állapota miatt. A The Rest Is Football podcastben Gary Lineker a meg nem adott Virgil van Dijk-gólt emelte ki – szerinte az ítélet szigorú volt, Andrew Robertson nem zavarta a kapust, de ha érvényes is lett volna a találat, az aligha befolyásolta volna érdemben a találkozó kimenetelét. A BBC Match of the Day című műsorában Wayne Rooney Mohamed Szalah védekezésbeli passzivitását kritizálta, különösen amiatt, hogy Conor Bradley-t magára hagyta, továbbá megkérdőjelezte az egyiptomi munkamorálját. A Sky Sportson Jamie Carragher Ibrahima Konatét bírálta, aki szerinte többször hibázott az Erling Haaland elleni párharcban – az egyikből született a City első gólja –, és túl gyakran „tűnik el” az idegenbeli meccseken. A kegyelemdöfést a szintén Sky Sports-os Roy Keane vitte be: „A Liverpool gyenge csapat benyomását keltette, hiányzott belőle az intenzitás és az energia, a cserék puhának tűntek, és a játékosok döntései a kulcspillanatokban nem voltak elég jók” – fogalmazott a korábbi ír válogatott játékos, aki szerint a Liverpool válságban van. |
Ha túllépünk azon, amit az idény eleje óta hangoztatnak az Anfield környékén, miszerint a nyáron alaposan átalakult a keret, és idő kell az összecsiszolódáshoz, akkor is túl sok az aggasztó tényező a csapat körül.
Csatárposzton a Premier League legdrágább játékosa, Alexander Isak akkor is súlytalan, ha játszik, de az Etihadban még csak pályára sem lépett, feltehetően kisebb sérülése miatt. Hugo Ekitiké hozza, amit kell, de nem tud mindig betalálni, és ha Cody Gakpo sem fog ki jó napot, szinte elfogytak a gólfelelősök, ami luxus egy támadásra hangolt gárdánál.
Egy sorral hátrébb kizárólag Szoboszlai Dominik teljesítménye múlja felül az elvártat, nagyobb gond, hogy a többieké alulmúlja. Florian Wirtz a City ellen megint eltűnt, Mohamed Szalah ezúttal is rengeteg labdát herdált el, és a védekezésbe sem segítettek be kellőképpen, így a manchesteriek rendre lendületből érkezhettek meg a szűrők, Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allister területére, csakhogy ahelyett, hogy középen vitték volna az akciókat, főleg a széleken próbálkoztak, nem kis sikerrel: bal oldalon Jérémy Doku, a jobb szélen Matheus Nunes szinte állandó rettegésben tartotta a liverpooli védelmet, amely szintén megér egy külön fejezetet.
A két szárnyvédő posztján nincs állandóság, mert bár a távozó Trent Alexander-Arnold helyére érkezett Jeremie Frimpong, de többször sérült, mint nem, a túloldalon pedig Kerkez Milos formahanyatlás miatt kiesett a csapatból. Középen Ibrahima Konaté szerződése lejár a nyáron, és ez a bizonytalanság sokszor meglátszik a francia bekk teljesítményén, míg Virgil van Dijk már a koránál fogva sem tud minden terhet egymaga cipelni, kiváltképp akkor, ha egy Manchester City-féle gépezet fejt ki fojtogató nyomást a kapura.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy az első számú kapus, Alisson Becker sérült, be is zárult a kör, és az csak külön adalék, hogy Slotnak távolról sincs olyan minőségű kispadja, mint a Cityt gardírozó Josep Guardiolának, noha vele kell(ene) felvennie a versenyt a bajnoki címért folyó küzdelemben.
A roskatag lábakon álló védekezés mellett a Liverpoolnak szerencséje sincs – többször kapott ki utolsó pillanatos góllal, az Etihadban pedig vitatható módon vették el az egyenlítő gólját –, a csapat ugyanis önsorsrontó módon futballozik idegenben, és a pechfaktor legfeljebb kiegészíti, mintsem előidézi az eredményeket, amelyek most sorozatban négy vereséget mutatnak vendégként a bajnokságban.
A csapat nyolc ponttal van lemaradva az éllovas Arsenaltól, de csak néggyel a második helyezett Citytől, ami tetemes, de nem behozhatatlan. Kérdés, hogy a válogatott szünet milyen hatással lesz a Liverpoolra, amely elméletben egy ideig könnyebb feladatok elé néz a folytatásban, de az biztos, hogy ha továbbra sem jönnek az eredmények, az egyre halványuló címvédési remények végleg szertefoszlanak az új évre. Most mindenesetre vörös riasztás van érvényben a csapatnál.
Nem lehet lemondani a címvédésről – interjú Conor Bradley-vel

Igen fájdalmas vereséget szenvedett a Liverpool a Manchester City ellen. Hogyan élte meg a pályán a történteket?
Végtelenül csalódott vagyok, de nemcsak engem, hanem az egész csapatot lesújtotta a vereség. Egy ilyen eredmény, egy null három önmagában fájdalmas, a mutatott teljesítmény viszont ennél is keserűbbé teszi a helyzetet. Nehéz esténk volt, szinte semmi sem jött össze, az ellenfél pedig kiválóan játszott. Sajnos nem igazán tudok mást mondani a látottakra, mint azt, hogy csalódást keltő – mondta a Liverpool jobbhátvédje a Spíler Tv-nek.
Jobb oldali szárnyvédőként önre különösen nagy nyomás nehezedett – miként értékeli a saját teljesítményét?
Rettenetesen nehéz találkozó volt a bajnokság egyik legkiválóbb csapata ellen. Külön nehézséget okozott számomra, hogy Jérémy Doku fantasztikus napot fogott ki, talán a legjobb mérkőzését játszotta az idényben. Mindent beleadtam, de sajnos ma ez kevésnek bizonyult. Kemény leckét kaptunk, de ezekből építkezünk, és remélem, erősebben térünk vissza a válogatott szünet után.
A csapat egyre jobban leszakad az élmezőnytől. Lehet még beszélni a címvédés esélyéről?
Valóban nem állunk jól, és ez a világ legerősebb bajnoksága, ugyanakkor csak tizenegy forduló ment le, az idény harmadánál sem járunk, szóval, semmi esetre sem adhatjuk fel. Nem tehetünk mást, összeszorított foggal megyünk előre és harcolunk, ahogy erőnkből telik. Most jön a válogatott szünet, talán sikerül helyrerázódni, meglátjuk, de az biztos, hogy amíg lehet, nem mondunk le a címvédésről.
ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ
Manchester City–Liverpool FC 3–0 (2–0)
Manchester, Etihad Stadion. Vezette: Kavanagh
Manchester City: Donnarumma – M. Nunes, R. Dias, Gvardiol, O'Reilly – N. González – Foden, Cherki (Savinho, 53.), B. Silva, Doku (Marmus, 74.) – Haaland. Vezetőedző: Pep Guardiola
Liverpool: Mamardasvili – Bradley (J. Gomez, 83.), I. Konaté, Van Dijk, Robertson (Kerkez, 56.) – Szoboszlai, Gravenberch, A. Mac Allister (C. Jones, 74.) – Wirtz (Chiesa, 83.), Ekitiké (Gakpo, 56.), Szalah. Vezetőedző: Arne Slot
Gólszerző: Haaland (29.), N. González (45+4.), Doku (63.)
| AZ ÁLLÁS | |||||||
| 1. Arsenal | 11 | 8 | 2 | 1 | 20–5 | +15 | 26 |
| 2. Manchester City | 11 | 7 | 1 | 3 | 23–8 | +15 | 22 |
| 3. Chelsea | 11 | 6 | 2 | 3 | 21–11 | +10 | 20 |
| 4. Sunderland | 11 | 5 | 4 | 2 | 14–10 | +4 | 19 |
| 5. Tottenham | 11 | 5 | 3 | 3 | 19–10 | +9 | 18 |
| 6. Aston Villa | 11 | 5 | 3 | 3 | 13–10 | +3 | 18 |
| 7. Manchester United | 11 | 5 | 3 | 3 | 19–18 | +1 | 18 |
| 8. Liverpool | 11 | 6 | – | 5 | 18–17 | +1 | 18 |
| 9. Bournemouth | 11 | 5 | 3 | 3 | 17–18 | –1 | 18 |
| 10. Crystal Palace | 11 | 4 | 5 | 2 | 14–9 | +5 | 17 |
| 11. Brighton | 11 | 4 | 4 | 3 | 17–15 | +2 | 16 |
| 12. Brentford | 11 | 5 | 1 | 5 | 17–17 | 0 | 16 |
| 13. Everton | 11 | 4 | 3 | 4 | 12–13 | –1 | 15 |
| 14. Newcastle | 11 | 3 | 3 | 5 | 11–14 | –3 | 12 |
| 15. Fulham | 11 | 3 | 2 | 6 | 12–16 | –4 | 11 |
| 16. Leeds United | 11 | 3 | 2 | 6 | 10–20 | –10 | 11 |
| 17. Burnley | 11 | 3 | 1 | 7 | 14–22 | –8 | 10 |
| 18. West Ham | 11 | 3 | 1 | 7 | 13–23 | –10 | 10 |
| 19. Nottingham Forest | 11 | 2 | 3 | 6 | 10–20 | –10 | 9 |
| 20. Wolverhampton | 11 | – | 2 | 9 | 7–25 | –18 | 2 |

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje












