Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

V. H. L.V. H. L.
2025.12.03. 15:34
Ruben Amorim (Fotó: Getty Images)
Ruben Amorimot nem érdekli, mennyi pénzt veszít azzal, hogy nem aktív a közösségi médiában, a saját és a családja életminősége sokkal többet ér neki, mint az így szerezhető plusz jövedelem.

A Manchester United csütörtök este a West Ham Unitedet fogadja az angol Premier League 14. fordulójában. A mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatón a „vörös ördögök” szakvezetője, Ruben Amorim nemcsak a találkozóval kapcsolatosan kérdésekre válaszolt, arról is beszélt, hogy igyekszik kikapcsolni életéből a közösségi médiát, illetve az ott egyre jobban elharapózó verbális bántalmazást.

„Nem könnyű, különösen nekünk, akik még jobban ki vagyunk téve az ilyesminek. Egyszerűen nem olvasom a posztokat. Így védem magam – jelentette ki a szakember. – Nem nézem a tévét, amikor a Manchester Unitedről van szó. Nem azért, mert nem értek egyet a kritikákkal – legtöbbször jogosak. De én így óvom az egészségemet. Amikor kikapunk, döntetlent játszunk, vagy tudom, hogy rosszul futballoztunk, nekem pont elegendőek a saját érzéseim, nem vagyok kíváncsi a másokéira.”

Amorim azt is elmondta: az ő és családja mentális egészsége fontosabb, mint a pénz, amelyeket a különböző platformokon szerepelve kereshetne.

„Persze, hogy így sok szponzori pénztől esem el. Az Instagramon egy csomót kereshetnék. De a saját és a családom életminőségének védelme, az, hogy normális életet élhessünk, többet ér pár rongyos dollárnál vagy fontnál. Egyébként is, senki nem keményebb velem, mint én magammal.”

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
8 órája

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
21 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
21 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:20

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:07

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:40

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:49