Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.12.26. 22:59
Patrick Dorgu (elöl) első manchesteri gólja győzelmet ért (Fotó: Getty Images)
A Manchester United 1–0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójában. Az ötödik helyre ugró manchesteriek találatát Patrick Dorgu szerezte.

A Boxing Day-en ezúttal csak egy mérkőzést rendeztek, a Manchester United fogadta a Newcastle-t. Ruben Amorim kulcsemberét nélkülözte, Bruno Fernandesre ugyanis várhatóan háromhetes kihagyás vár.

Az első tíz percben a manchesteriek voltak veszélyesebbek, de a legnagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott, Bruno Guimaraes szöglet utáni fejesét Senne Lemmens hárította. A 24. percben azonban az MU szerzett vezetést, Diogo Dalot hatalmas bedobását Nick Woltemade röviden fejelte ki, Patrick Dorgu pedig ballal, állítgatás nélkül lőtte ki 15 méterről a jobb sarkot, Aaron Ramsdale csak belekapni tudott a labdába (1–0). A dán szárnyvédő először szerzett gólt manchesteri mezben tétmeccsen.

A Newcastle Guimaraes fejesén kívül nem igazán veszélyeztetett az első félidőben, így a manchesteriek vonultak pihenőre egygólos előnnyel.

Szünet után mindkét csapat eltalálta a felső lécet, manchesteri részéről Benjamin Sesko, a Newcastle Unitedtől pedig Lewis Hall járt közel a gólhoz. A 73. percben Dalot közel járt hozzá, hogy megduplázza csapata előnyét, de Fabian Schär helyezkedési hibája után hiába került ziccerbe, a kapu fölé lőtt.

A Newcastle a hajrában mezőnyfölényben volt, de nem tudta megszerezni az egyenlítő gólt. A Manchester United a győzelmével fellépett az ötödik helyre, a Newcastle maradt tizenegyedik.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Manchester United–Newcastle United 1–0 (Dorgu, 24.)
Szombaton játsszák:
13.30: Nottingham Forest–Manchester City (Tv: Spíler1)
16.00: Arsenal–Brighton & Hove Albion (Tv: Match4)
16.00: Brentford–AFC Bournemouth
16.00: Burnley–Everton
16.00: Liverpool–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: West Ham United–Fulham (Tv: Spíler2)
18.30: Chelsea–Aston Villa (Tv: Spíler1)
Vasárnap játsszák:
15.00: Sunderland–Leeds United (Tv: Spíler1)
17.30: Crystal Palace–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Arsenal

17

12

3

2

31–10

+21

39

2. Manchester City

17

12

1

4

41–16

+25

37

3. Aston Villa

17

11

3

3

27–18

+9

36

4. Chelsea

17

8

5

4

29–17

+12

29

5. Manchester United

18

8

5

5

32–28

+4

29

6. Liverpool

17

9

2

6

28–25

+3

29

7. Sunderland

17

7

6

4

19–17

+2

27

8. Crystal Palace

17

7

5

5

21–19

+2

26

9. Brighton & Hove Albion

17

6

6

5

25–23

+2

24

10. Everton

17

7

3

7

18–20

–2

24

11. Newcastle

18

6

5

7

23–23

0

23

12. Brentford

17

7

2

8

24–25

–1

23

13. Fulham

17

7

2

8

24–26

–2

23

14. Tottenham

17

6

4

7

26–23

+3

22

15. Bournemouth

17

5

7

5

26–29

–3

22

16. Leeds United

17

5

4

8

24–31

–7

19

17. Nottingham Forest

17

5

3

9

17–26

–9

18

18. West Ham

17

3

4

10

19–35

–16

13

19. Burnley

17

3

2

12

19–34

–15

11

20. Wolverhampton

17

2

15

9–37

–28

2

 

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
9 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
10 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
2025.12.25. 15:20

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
2025.12.25. 10:24

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.12.22. 23:11

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 10:45

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 07:53

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30
Ezek is érdekelhetik