Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

H. Á.H. Á.
2025.12.01. 11:16
null
Slot (jobbra) tudja, miért görcsölt be Kerkez (Fotó: Getty Images)
A Liverpool vasárnap este három sorozatban elvesztett mérkőzés után győzött újra: a West Ham otthonában 2–0-ra megnyert mérkőzésen a csapat mindkét magyar válogatott játékosa a kezdőcsapatban kapott helyet, Szoboszlai Dominik végig a pályán volt, Kerkez Milost a 85. percben cserélte el Arne Slot vezetőedző, akit a meccs után külön értékelt is a holland szakvezető.

A Liverpool csapatában sorozatban harmadszor volt a kezdőcsapat tagja Kerkez Milos vasárnap délután, s a West Ham ellen idénybeli egyik legjobb teljesítményét nyújtotta – legalábbis a labdarúgók mérkőzéseken mutatott teljesítményével foglalkozó whoscored.com osztályzatai alapján. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón külön is kitért a nyáron igazolt magyar válogatott védőre Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője.

„Begörcsölt. Az egyetlen alkalommal, amikor a rábízott Bowennek lehetősége lett volna, akkor alakult ki, amikor Kerkez kiesett, de ennek semmi köze nem volt a beálló hátvédhez. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen lehetőségük, és Bowen egyetlen helyzete is. Kerkez jó teljesítményt nyújtott, jól védekezett, és emellett támadásban is veszélyesen futballozott, főleg az első félidőben. Volt egy másik eset is, amikor nem lőtt, hanem inkább beadást választott, amikor túlterheltük a tizenhatost. Ez is egy olyan pillanat volt, ami gólhoz vezetett volna, ha jobb formában vagyunk” – értékelte Kerkezt Arne Slot.

„Sokszor hangsúlyoztam, hogy egyes játékosoknak alkalmazkodniuk kell a Premier League-hez és a heti három mérkőzéshez. Utóbbi Kerkezre is igaz, és talán ezért is görcsölhetett be. Nincs teljesen hozzászokva ekkora terheléshez, ugyanakkor minden alkalommal hatalmas erőfeszítéseket tesz a játékába” – vélekedett a szakvezető.

A Liverpool a héten előbb szerdán este fogadja a Sunderlandet, majd szombaton a Leeds otthonába látogat bajnoki mérkőzésen, vagyis ezúttal még feszesebb lesz a menetrend, hiszen hat nap alatt játszik majd három mérkőzést.

Angol labdarúgás
2025.11.30. 17:23

Ez már a nagy fordulat? A Liverpool két góllal nyert Londonban

Kerkez és Szoboszlai is jól játszott, a magyar duó hatalmas mezőnymunkát végzett – Isak és Gakpo betalált, Paquetá kiállíttatta magát.

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
2026.08.12. 12:30

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2026.08.11. 10:27

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29