Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.01.16. 15:44
null
Marc Guéhit és Oliver Glasnert nehéz lesz pótolnia a Crystal Palace-nak (Fotó: Getty Images)
Megállapodott egymással a Manchester City és a Crystal Palace Marc Guéhi átigazolásáról – számolt be róla a BBC Sport. Az angol válogatott védő a januári átigazolási időszakban csatlakozhat a manchesteriekhez 20 millió fontért, miután a City védelme jelentős sérülésekkel küzd: Josko Gvardiol és Rúben Dias is kidőlt.

Marc Guéhi szerződése nyáron lejár a Crystal Palace-nál, és már korábban is több európai élklub érdeklődését felkeltette. A nyáron közel állt ahhoz, hogy a Liverpool játékosa legyen, ám a 35 millió fontos üzlet az utolsó pillanatokban meghiúsult, annak ellenére, hogy a 25 éves középhátvéd már az orvosi vizsgálatokon is részt vett.

Guéhi hosszú távú szerződést köthet a Manchester Cityvel, a személyes feltételek várhatóan nem jelentenek akadályt.


Pep Guardiola vezetőedző pénteki sajtótájékoztatóján nem kívánt nyilatkozni az ügyről. A Palace-t irányító Oliver Glasner viszont megerősítette, hogy az átigazolás a végső szakaszában jár, és jelezte: Guéhi nem lesz kerettag a Sunderland elleni bajnokin. Korábban azt is elmondta, hogy a klub januárban hajlandó megválni kapitányától, ha megfelelő ajánlat érkezik.

Glasner azt is megerősítette, hogy az idény végén távozik a klubtól, amikor lejár a szerződése – ez az utóbbi hetek hírei alapján várható volt.


Az 51 éves osztrák szakember történelmet írt a Palace-nál, hiszen irányításával a klub megszerezte első nagy trófeáját az FA-kupa megnyerésével, amellyel kivívta az indulás jogát a Konferencialigában is. Tavaly augusztusban a Liverpool ellen a Community Shieldet is elhódította csapatával.

 

Legfrissebb hírek

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
16 órája

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 13:10

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:20

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.11. 21:10