Szoboszlai Dominik: Uraltuk a meccset az Arsenal ellen, ebből kell táplálkoznunk

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.01.08. 23:58
null
Ez a jelenet is szóba került, amikor Szoboszlai Dominik és Arne Slot együtt jött le a pályáról a mérkőzés végén (Fotó: Getty Images)
A Liverpool 0–0-s döntetlent játszott csütörtök este az Arsenal vendégeként a labdarúgó Premier League 21. fordulójának záró mérkőzésén. A meccs legjobbjának megválasztott Szoboszlai Dominik a Spíler Tv kamerája előtt értékelte az összecsapást Gyenge Balázsnak.

„Kevés – felelte Szoboszlai Dominik arra a kérdésre, hogy a Liverpool FC jelenlegi helyzetében az egy pont jónak számít-e. – Hiszen három pont a maximum, amit szerezni lehet egy meccsen, és ennyiért is jöttünk, de visszük magunkkal az egy pontot. Ha a teljesítményt nézzük, jó játékkal, küzdős mérkőzésen, amit uraltunk egy olyan Arsenal ellen, amelyik vezeti a bajnokságot. Ebből kell táplálkoznunk, ezzel kell menni jövő hétre, és ugyanígy folytatni.”

Arról is szót ejtett a Liverpool magyar válogatott középpályása, hogy Arne Slot mondott-e valamit nekik a szünetben, mivel a csapat teljesítménye feljavult a második játékrészre: „Semmit sem mondott, ugyanaz volt a terv, mint az első félidőre, csak jobban ki tudtuk zárni őket, jobban működött a letámadásunk, jobban ment a presszing, amiből labdákat szereztünk és kontrákat indítottunk, vagy akár hosszabb ideig megtartottuk a labdát. Ilyen szinten egyik csapat sem szeret a labda ellen futni.”

A találkozó végén Szoboszlai együtt jött le a pályáról Arne Slottal, adódott a kérdés, mi hangzott el kettejük között.

„Semmi konkrétumról nem esett szó, csak arról, ha egy játszós csapattal nézünk szembe, akkor elég nehéz ellenünk helyzeteket kialakítani. Viszont amikor mélyebben védekező együttessel mérkőzünk meg, akkor nehezen találunk rá megoldást, hogy mi alakítsunk ki lehetőségeket, úgyhogy ezen kell majd dolgoznunk” – mondta Gyenge Balázsnak a 25 éves labdarúgó, aki hozzátette, hogy a következő mérkőzésen is a három pont megszerzése lesz a cél (a bajnokságban legközelebb a Liverpool jövő szombaton 16 órától a Burnley-t fogadja).

Angol labdarúgás
2026.01.08. 22:57

Nem született gól az Arsenal és a Liverpool rangadóján

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is végigjátszotta a rangadót. Az élen álló „ágyúsok” előnye maradt 14 pont a címvédő liverpooliakkal szemben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
ARSENAL–LIVERPOOL 0–0
London, Emirates Stadion, 60 258 néző. Vezette: A. Taylor
ARSENAL: Raya – J. Timber, Saliba, Gabriel, Hincapié (Lewis-Skelly, 57.) – Ödegaard (Eze, 78.), Zubimendi, Rice – Saka (Madueke, 78.), Gyökeres (Gabriel Jesus, 64.), Trossard (Martinelli, 64.). Menedzser: Mikel Arteta
LIVERPOOL: Alisson – C. Bradley (J. Gomez, 90+7.), I. Konaté, Van Dijk, Kerkez – Gravenberch, A. Mac Allister – J. Frimpong, Szoboszlai, Wirtz – Gakpo. Menedzser: Arne Slot

 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
6 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
10 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
12 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:36