Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a Man. City elleni rangadón is jobbhátvéd lesz

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
• Liverpool
Vágólapra másolva!
2026.02.08. 10:24
null
Fotó: AFP
A Liverpool a bajnoki címért küzdő Manchester Cityt fogadja vasárnap. Szoboszlai Dominik várhatóan ismét jobbhátvédként kezd a „vörösöknél”, a rangadó eredménye pedig meghatározhatja az idény alakulását.

Az egyik legnehezebb ellenféllel szemben folytatja szereplését a Premier League-ben a Liverpool, amelyhez a bajnoki cím megszerzésében még reménykedő Manchester City érkezik vasárnap. Arne Slot menedzser csapata az előző fordulóban szerezte meg idei első bajnoki győzelmét (Newcastle 4–1), nem sokkal azután, hogy kiütötte a Qarabagot (6–0) a BL-ben.

A latolgatások szerint a holland edző nem változtat a legutóbbi győztes csapatán, ami azt jelenti, hogy Szoboszlai Dominik ismét a jobb oldali védő szerepkörében kap lehetőséget, a csapat másik magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos pedig bal oldali hátvédként. 

A Liverpoolnál egyetlen futballista szereplése kérdéses, Joe Gomezé, jóllehet ha az elmúlt két meccset sérülés miatt kihagyó labdarúgó visszatér, meglehet, ő lesz a jobb-bekk, így Szoboszlai Dominik visszatérhetne a középpályára. Egy másik lehetőség, hogy Endo Vataru játszik jobbhátvédként, de a japán korántsem Arne Slot bizalmi embere, és bár kétségtelen, a magyar légiós a középpályán érne többet a Liverpoolnak, ilyen rangadón ő a legjobb biztosíték a védelemben (is). Az első csapat meghatározó alakjai közül egyébként Conor Bradley, Alexander Isak, Jeremie Frimpong és Giovanni Leoni is sérült.

A túloldalon is sok a hiányzó: John Stones, Savinho, Jérémy Doku, Josko Gvardiol és Mateo Kovacic is sérült, továbbá az izomhúzódással bajlódó Bernardo Silva játéka kérdéses. A Cityt irányító Pep Guardiola ugyanakkor számíthat két januári erősítésére, a csatár Antoine Semenyóra és a védő Marc Guéhire.

 „Izgalmas és kőkemény meccsre készülök, amely eldöntheti az idényünket, hiszen a bajnoki címre törünk” – mondta Antoine Semenyo a Sky Sportsnak.

Minthogy az Arsenal szombaton legyőzte a Sunderlandet, veresége esetén kilenc pontra nő a City hátránya az „ágyúsokkal” szemben, ami már tetemesnek tekinthető.

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
17.30: Liverpool FC–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Arsenal

25

17

5

3

49–17

+32 

56 

  2. Manchester City

24

14

5

5

49–23

+26 

47 

  3. Aston Villa

25

14

5

6

36–27

+9 

47 

  4. Manchester United

25

12

8

5

46–36

+10 

44 

  5. Chelsea

25

12

7

6

45–28

+17 

43 

  6. Liverpool

24

11

6

7

39–33

+6 

39 

  7. Brentford

25

12

3

10

39–34

+5 

39 

  8. Everton

25

10

7

8

28–28

37 

  9. Sunderland

25

9

9

7

27–29

–2 

36 

10. Fulham

25

10

4

11

35–37

–2 

34 

11. Bournemouth

25

8

10

7

41–44

–3 

34 

12. Newcastle

25

9

6

10

35–36

–1 

33 

13. Brighton

24

7

10

7

34–32

+2 

31 

14. Tottenham

25

7

8

10

35–35

29 

15. Crystal Palace

24

7

8

9

25–29

–4 

29 

16. Leeds United

25

7

8

10

34–43

–9 

29 

17. Nottingham Forest

25

7

5

13

25–38

–13 

26 

18. West Ham

25

6

5

14

31–48

–17 

23 

19. Burnley

25

3

6

16

25–49

–24 

15 

20. Wolverhampton

25

1

5

19

16–48

–32 

 

 

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
2026.02.06. 11:32

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
2026.02.06. 10:25

Guardiola nem érti, miért nem játszhat Guéhi a Ligakupa-döntőben

Angol labdarúgás
2026.02.05. 10:17

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.05. 08:39

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
2026.02.04. 22:57

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 14:50

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
2026.02.03. 07:54

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14
Ezek is érdekelhetik