Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

– Miért lehetett vonzó a Bournemouthnak Tóth Alex megszerzése?
– Szerintem Andoni Iraola menedzser számára az egyik legvonzóbb elem a játékában a középpályán mutatott pozíciós rugalmassága – mondta a Nemzeti Sportnak a The Athletic adat- és taktikai elemzője, Anantaajith Raghuraman, aki gyakran ír a Bournemouthról. – A spanyol edző rendszerében a középpályások ritkán maradnak fix területen: folyamatosan mozognak oldalirányba vagy hátrafelé, hogy a pálya szélén kérjék el labdát. Tóth Alex játékát ez az elem már a Ferencvárosban is jellemezte, különösen a Rangers elleni Európa-liga-mérkőzésen lépett vissza rendszeresen a védelmi vonal mellé, amivel kicsalogatta az emberfogásban védekező ellenfelet a pozíciójából, és területet nyitott csapattársai számára. Mindez Iraola letámadásra és területnyitásra épülő futballjában kulcsfontosságú – ebben jeleskedik Alex Scott, Lewis Cook és Ryan Christie is. Emellett Tóth Alex az atletikusság és a munkabírás terén is egyértelműen megfelel a követelményeknek.

– Mi az elvárás Andoni Iraola rendszerében a hatos és a tízes pozícióban szereplő futballistával szemben? Melyik szerepkörben tudja inkább elképzelni a magyar középpályást?
– A spanyol mesternél a tízes pozíció valamivel kötöttebb, a játékosnak jellemzően magasabban, a támadókhoz közel kell helyezkednie, ennélfogva gyakran a támadóharmadban kapja meg a labdát. Ezzel szemben a hatos vagy a nyolcas szerepkör sokkal több mozgást, visszalépést és a szélső területek lefedését igényli. Bár Tóth Alex képes tízes poszton is játszani, szerintem az igazi erőssége inkább abból fakad, ahogyan a védelem előtt felveszi a labdát, majd vezetéssel vagy térnyerő passzal előrejuttatja. Akkor sem esik pánikba, ha háttal a kapunak kap labdát, nagyon jó abban, hogy nyomás alatt leváljon az emberéről, majd a támadókhoz passzoljon, ami a Bournemouth középpályájából az idényben többször is hiányzott. Egészen hihetetlen, hogy húszéves létére mennyire érzi, mikor melyik területet kell támadnia. Mivel mélyebbről indulva szabadabban mozoghat, úgy látom, hogy a hatos vagy a nyolcas szerepkörben viheti a legtöbbre Iraola rendszerében, ugyanakkor szüksége lesz a támadóerényeinek további fejlesztésére.
– Kevés játékost szerződtetnek közvetlenül Közép-Európából a Premier League-be. Önt meggyőzte Tóth Alex játéka és statisztikája arról, hogy ott a helye?
– Valóban óriási előrelépés ez a pályafutásában, hiszen alig több mint egy évvel ezelőtt még a magyar másodosztályban szerepelt. Ugyanakkor a mutatói és a játéka alapján nem érzem irreálisnak az ugrást. Hat Bajnokok Ligája-selejtezős mérkőzésen harminchat beadást kísérelt meg, tizenhat pontos volt, ami csaknem ötvenszázalékos hatékonyság – egy középpályástól kifejezetten erős –, emellett szabadrúgásgólt lőtt a Qarabagnak és gólpasszokat adott a Ludogorec ellen. Feltűnő, hogy a szélről érkező beadásai technikailag milyen magas szintet képviselnek: tekeri a labdát, ami megnehezíti a védők dolgát és valódi esélyt teremt a középen érkezőknek. Nyilván a Premier League minden szempontból a csúcs, de az alapeszköztára megvan ahhoz, hogy idővel ezen a porondon is érvényesüljön. Fokozatosan beépítve látom reálisnak az áttörést nála, már csak azért is, mert a Bournemouthban az új játékosok beillesztését nem sürgetik – a nyáron a Leverkusentől szerződtetett Amine Adli például nemrégiben kezdett el kezdőként játszani a szélen.
– Mennyi időbe telt korábban a hasonló poszton játszóknak alkalmazkodni ahhoz a hibrid letámadáshoz, amit a Bournemouth erőltet?
– Ez az egyik legfontosabb és legnehezebb szerepkör Andoni Iraola rendszerében, különösen a középső középpályások számára jelent kihívást a taktika elsajátítása. A Bournemouth rendszeresen a legtöbbet futó csapatok közé tartozik, mivel játékosai a pálya minden szegletében az ellenfelük nyakán lihegnek. Ehhez extrém fizikai felkészültség szükséges, ám önmagában ez nem elég, a taktikai érettség, a letámadás megkezdésének felismerése és az időzítés legalább ilyen fontos képesség. Korábban azt láttam, hogy a beilleszkedés, a szerepkör elsajátítása legalább fél évet igényel a Bournemouthnál, az adaptációt pedig nehezítheti az, hogy idény közben csatlakozott. Alexben megvan a szint megütéséhez szükséges fizikum és sebesség, de a finomhangolás időigényes – ne felejtsük el, húszévesen ő még szinte gyerek, aki a hazáját elhagyva új országba költözött, hozzá kell szoknia a körülményekhez a pályán és a hétköznapi életben egyaránt. Valószínűleg a következő évad elején látjuk majd igazán, mire képes.
– Gyakran elhangzik a Bournemouth kapcsán az intenzív játék, amit látszólag nem mindenki bír egy idényen keresztül – sok a csapat sérültje.
– A szakmai stáb a felkészülés első napjától az évad utolsó meccséig arra trenírozza a játékosokat, hogy bírják az iramot és diktálják a tempót – labdával és anélkül is rengeteget kell futni. Andoni Iraola egyetlen edzésen sem engedni a futballistáknak a lazsálást, az intenzitás állandó. Ebből következik, hogy a Premier League-átlagnál több sérülés lehet a klubnál. Ugyanakkor emiatt lehet az is, hogy mindenki megkapja a lehetőséget, mindenkire szükség van.
– Hogyan értékeli Tóth Alex pályán töltött első perceit a Premier League-ben?
– Természetesen nem lehet messzemenő következtetéseket levonni belőle, de a hozzáállása biztató, felvette az iramot. A folyamatos darálás miatt a Bournemouth lendülete időnként elfogy a meccsek végére, emiatt sokszor hullajt pontot az utolsó percekben. Ezért is gondolom, hogy az évad hátralévő részében szükség lesz a magyar középpályás energiájára a meccsek hajrájában.
– Nincs mindenki meggyőződve arról, hogy Tóth Alex a fejlődése szempontjából megfelelő klubhoz írt alá. Ön szerint jó kezekben van a Bournemouthnál?
– A klubvezetőség ritkán nyúl mellé az új játékosok szerződtetésénél. A Bournemouth sikerének alapja a következetes szakmai irány és a profilalapú építkezés. Nem sztárokat vásárolnak, hanem olyan futballistákat, akik fizikai paramétereik és technikai képességük alapján illeszkednek a rendszerbe és képesek fejlődni. Elég sok referenciajátékost fel lehet sorolni, aki innen indulva lépett előre. A legfrissebb példa Antoine Semenyo, aki már a Bristol Cityből is kitűnt, de a Championship-csapatban nem tudott olyan magasra törni, mint Andoni Iraola keze alatt. A spanyol mester játéka kiemeli a játékosok erősségeit azáltal, hogy a támadók gyakran kerülnek egy egy elleni helyzetekbe, a középpályások pedig a sok labdaérintés és döntési helyzet révén fejlődnek. Edzői filozófiája világos, ráadásul évek óta a klubnál dolgozik, ami állandóságot biztosít. A klub anyagi helyzete stabil, az elvárások pedig korántsem olyan magasak, mint a legtöbb klubnál. A szurkolók lelkesek és nagyra értékelik a csapat teljesítményét, úgyhogy viszonylagos nyugalomban, a teljesítményre összpontosítva készülhetnek a labdarúgók – ez kifejezetten kedvező a fiatalok számára. A versenyhelyzet a Bournemouthnál is nagy, aki innen kitűnik, jó eséllyel magasabb szinten is megállja a helyét. Ennél a klubnál jó helyen vannak azok a tehetségek, akik meg akarják tenni az első lépéseiket a Premier League-ben – Tóth Alex jó helyre került, és ha minden jól megy, hasonló karriert futhat be, mint Kerkez Milos, aki a bajnokság egyik legjobb balhátvédje lett a csapatnál.
ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
13.30: Manchester United–Tottenham Hotspur (Tv: Match4)
16.00: Arsenal–Sunderland (Tv: Spíler1)
16.00: AFC Bournemouth–Aston Villa
16.00: Burnley–West Ham United
16.00: Fulham–Everton
16.00: Wolverhampton Wanderers–Chelsea (Tv: Match4)
18.30: Newcastle United–Brentford (Tv: Spíler1)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Arsenal | 24 | 16 | 5 | 3 | 46–17 | +29 | 53 |
| 2. Manchester City | 24 | 14 | 5 | 5 | 49–23 | +26 | 47 |
| 3. Aston Villa | 24 | 14 | 4 | 6 | 35–26 | +9 | 46 |
| 4. Manchester United | 24 | 11 | 8 | 5 | 44–36 | +8 | 41 |
| 5. Chelsea | 24 | 11 | 7 | 6 | 42–27 | +15 | 40 |
| 6. Liverpool | 24 | 11 | 6 | 7 | 39–33 | +6 | 39 |
| 7. Brentford | 24 | 11 | 3 | 10 | 36–32 | +4 | 36 |
| 8. Sunderland | 24 | 9 | 9 | 6 | 27–26 | +1 | 36 |
| 9. Fulham | 24 | 10 | 4 | 10 | 34–35 | –1 | 34 |
| 10. Everton | 24 | 9 | 7 | 8 | 26–27 | –1 | 34 |
| 11. Newcastle | 24 | 9 | 6 | 9 | 33–33 | 0 | 33 |
| 12. Bournemouth | 24 | 8 | 9 | 7 | 40–43 | –3 | 33 |
| 13. Brighton & Hove Albion | 24 | 7 | 10 | 7 | 34–32 | +2 | 31 |
| 14. Tottenham | 24 | 7 | 8 | 9 | 35–33 | +2 | 29 |
| 15. Crystal Palace | 24 | 7 | 8 | 9 | 25–29 | –4 | 29 |
| 16. Leeds United | 25 | 7 | 8 | 10 | 34–43 | –9 | 29 |
| 17. Nottingham Forest | 25 | 7 | 5 | 13 | 25–38 | –13 | 26 |
| 18. West Ham | 24 | 5 | 5 | 14 | 29–48 | –19 | 20 |
| 19. Burnley | 24 | 3 | 6 | 15 | 25–47 | –22 | 15 |
| 20. Wolverhampton | 24 | 1 | 5 | 18 | 15–45 | –30 | 8 |








