Hozta a kötelezőt a Manchester City; a Newcastle elbúcsúztatta az Aston Villát az FA-kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.02.14. 21:18
null
Sandro Tonali (jobbra) duplája is kellett a Newcastle továbbjutásához (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó FA-kupában nyolcaddöntőbe jutott a Manchester City, a West Ham United és az Aston Villát búcsúztató Newcastle. A Burnley otthon kapott ki harmadosztályú ellenfelétől, a West Brom Callum Styles nélkül esett ki, a Southampton hosszabbításban múlta felül a Leicestert.

A West Ham megszenvedett harmadosztályú ellenfelével, csak a hosszabbításban tudta kiharcolni a győzelmet. A Burton az utolsó 20 percre emberelőnybe került, de nem tudott egyenlíteni, így az élvonalbeli csapat jutott tovább. 0–1 – h. u.

A Burnley is harmadik ligás csapattal találkozott, és szintén megszerezte a vezetést, ám a Mansfield Town fordított, így bravúros módon továbbjutott. 1–2

A Manchester City korán előnybe került egy öngóllal, és ugyan a negyedosztályú Salford is dolgozott ki helyzeteket, egyenlíteni nem tudott. A hajrában Marc Guéhi tette biztossá a hazaiak győzelmét, egy lecsorgót vágott a kapuba. 2–0

A West Brom meccskeretébe nem került be a magyar válogatott Callum Styles, nélküle került hátrányba csapata, amely aztán a második félidő közepén egyenlített. A szintén a Championshipben szereplő Norwich City a hajrában kétszer is betalált, ezzel kiharcolta a továbbjutást. 3–1

Egy másik másodosztályú párharc is hazai sikert hozott, a Southampton hosszabbításban, a 109. percben szerzett góllal ejtette ki a Leicester Cityt. 2–1 – h. u.

Az Aston Villa előnybe került a Newcastle ellen, Douglas Luiz emelte be a védelem mögé a labdát, Tammy Abraham pedig nem hibázott. A szünet előtt emberhátrányba került a birminghami csapat, amelyet ellenfele kihasznált a második félidőben. Sandro Tonali előbb egy megpattanó lövéssel egyenlített, majd 23 méterről bombázott a jobb alsóba. A végén még Nick Woltemade szerzett szerencsés gólt, ezzel tették biztossá győzelmüket és továbbjutásukat a „szarkák”. 1–3

Az 5. forduló sorsolását hétfőn 19.35-kor tartják, annak a körnek a mérkőzéseit a március 7–8-i hétvégén rendezik meg.

ANGOL FA-KUPA
4. FORDULÓ
Burton (III.)–West Ham United 0–1 (Summerville 95.) – h. u.
Kiállítva: Potts (101., WHU)
Burnley–Mansfield Town (III.) 1–2 (Laurent 21., ill. Oates 53., L. Reed 80.)
Manchester City–Salford (IV.) 2–0 (Dorrington 6. – öngól, Guéhi 81.)
Norwich City (II.)–West Bromwich Albion (II.) 3–1 (Maghoma 31., Chrisene 82., M. Touré 90+3., ill. Maja 68.)
Southampton (II.)–Leicester City (II.) 2–1 (Larin 45+1. – 11-esből, Bree 109., ill. Skipp 52.) – h. u.
Aston Villa–Newcastle United 1–3 (Abraham 14., ill. Tonali 63., 76., Woltemade 88.)
Kiállítva: Bizot (45+1., Aston Villa)
Liverpool–Brighton 3–0 (C. Jones 42., Szoboszlai 56., Szalah 68. – 11-esből)

Vasárnap játsszák
13.00: Birmingham City (II.)–Leeds United (Tv: Spíler1)
14.30: Grimsby Town (IV.)–Wolverhampton Wanderers
15.00: Oxford United (II.)–Sunderland
15.00: Stoke City (II.)–Fulham (Tv: Spíler1)
17.30: Arsenal–Wigan Athletic (III.) (Tv: Spíler1)
Hétfőn játsszák
20.30: Macclesfield FC (VI.)–Brentford (Tv: Spíler1)
Március 3-án játsszák
20.45: Port Vale (III.)–Bristol City (II.)
Pénteken játszották
Hull City (II.)–Chelsea 0–4 (Neto 40., 51., 71., Estevao 59.)
Wrexham (II.)–Ipswich Town (II.) 1–0 (Windass 34.)

 

Legfrissebb hírek

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

FA-kupa: végletekig kiélezett meccsen tizenegyesekkel jutott be az elődöntőbe a Leeds

Angol labdarúgás
2026.04.05. 20:48

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt

Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét

Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

A Real Madrid kikapott a Mallorca otthonában, még jobban elhúzhat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.04. 18:13

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset

Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából

Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19
Ezek is érdekelhetik