Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

T. Z.T. Z.
2026.02.03. 13:18
null
Tóth Alex (Fotó: Getty Images)
A téli átigazolási időszak hétfői lezárása után az amerikai székhelyű The Athletic szubjektív összeállítást tett közzé, amelyben különféle szempontokat figyelembe véve rangsorolták a transzfereket. A 33 nevet tartalmazó listán az előkelő ötödik helyet foglalta el Tóth Alex, aki a Ferencvárost hagyta ott az AFC Bournemouth kedvéért.

A The Athletic hangsúlyozta, hogy az összeállítás nem a tehetséges és a kevésbé tehetséges játékosok között állít fel rangsort, hanem egy súlyozott listaként kell értelmezni, amelynek alapja a költséghatékonyság, és az, hogy az adott játékos várhatóan mennyire illeszkedik majd új csapatába, és mennyire lesz fontos alkotója a csapatnak.

A lap 33-as listájának első helyén nem meglepetés, hogy Marc Guéhi végzett, aki a Crystal Palace-t hagyta ott a Manchester City kedvéért és kötött öt és fél éves szerződést új csapatával. A második helyet a Juventustól az Aston Villához kölcsönbe távozó Douglas Luiz szerezte meg, a harmadikat pedig a Bournemoutht a Manchester Cityre cserélő Antoine Semenyo. 

Nem akármilyen fegyvertény, hogy a Ferencvárostól a Bournemouthba 10.4 millió fontért szerződő Tóth Alex az előkelő 5. helyre került a világhírű lap rangsorában a fentebb említett szempontokat figyelembe véve, így olyan játékosokat előzött meg, mint Conor Gallagher (az Atlético Madridtól a Tottenhamhez), Stefan Ortega (a Manchester Citytől a Nottingham Foresthez) vagy Tammy Abraham (a Besiktastól az Aston Villához).

A lap néhány mondatban kommentálta is a játékosok klubváltását a tavaszi folytatásra előretekintve. Tóth Alexről hízelgően azt írták, hogy a YouTube-ra feltöltött válogatásokon szép szerelések és gólok is szerepelnek tőle, így mindenképpen remek játékosnak kell lennie. „Nagyon magasra értékelik, tavaly Golden Boy-jelölést is kapott” – hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a 20 éves magyar középpályás sokat mozgó játékos, aki minden bournemouthi kritériumnak megfelel. Felidézték azt is, hogy Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője nemrég elérzékenyülve beszélt távozó játékosáról.

A THE ATHLETIC RANGSORA
  1. Marc Guéhi (Crystal Palace – Chelsea)
  2. Douglas Luiz (Juventus – Aston Villa)
  3. Antoine Semenyo (AFC Bournemouth – Manchester City)
  4. Oscar Bobb (Manchester City – Fulham) 
  5. Tóth Alex (Ferencváros – AFC Bournemouth)
  6. Conor Gallagher (Atlético Madrid – Tottenham Hotspur)
  7. Rayan (Vasco da Gama – AFC Bournemouth)
  8. Angel Gomes (Marseille – Wolverhampton Wanderers)
  9. Pablo Felipe (Gil Vicente – West Ham United)
10. Valentin Castellanos (Lazio – West Ham United)  

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
3 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
5 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
6 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
9 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
9 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
19 órája