„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
2026.03.14. 09:29
null
Ahmad MoraIzgalmas lesz a Liverpool és a Galatasaray visszavágója(Fotó: Getty Images)
A héten nem termett sok babér az angol csapatoknak a Bajnokok Ligájában, két döntetlen mellett négy vereség a mérlege a PL-csapatoknak. A Spíler Tv kommentátora szerint azonban nem kell kongatni a vészharangokat, több angol együttes is ott lesz majd a BL-negyeddöntőben.

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy a legtöbben gondolják! – jelentette ki Márkus Ádám, a Spíler Tv-n évek óta elsősorban Premier League-mérkőzéseket kommentáló sportriporter. – A Premier League a világ legerősebb bajnoksága, és hogyha megnézzük az alsóházát a ligának, akkor kapjuk meg erre igazán a választ! Az alsóházan ott van a Tottenham Hotspur, amely most kikapott a BL-ben, de hát Európa legjobb 16 csapat a közé került, tavaly pedig megnyerte az Európa Ligát. Ott van a Nottingham Forest, amely szintén szerepel Európában, és a Crystal Palace-t se hagyjuk ki a sorból. Úgyhogy azért megnézném a többi ligát, hogy ilyen alsóházzal büszkélkedhet-e!”

Márkus Ádám az NSO Tv kérdésére egyebek mellett beszélt a Liverpool, az Arsenal, és a City esélyeiről, nem mellesleg utóbbi kettő versenyfutásáról is, de a televíziós szakember egy kis kulisszatitkot is elárult arról, mit is tett, amikor legutóbb Szoboszlai Dominikkel készített interjút Angliában.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
3 órája

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
18 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
20 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
Tegnap, 13:39

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46