Premier League: az infláció mértékével emeli jegyárait a Liverpool

2026.03.26. 12:05
null
Fotó: Getty Images
A következő három idényben az infláció mértékével emeli jegyárait az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpool FC, ugyanakkor egyes belépők maradnak a korábbi szinten.

A Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató sztárklub csütörtökön a honlapján számolt be arról, hogy a következő három esztendőben az aktuális januári fogyasztói árindex növekedésével összhangban, de öt százaléknál nem többel drágulnak a belépők.

Az egyesület közleménye szerint ez azt jelenti, hogy a felnőttbelépők árai 1.25 és 1.75 font (561-786 forint) közötti mértékben emelkednek, a szezonbérletekért pedig 21.50-27 fonttal kell többet fizetni.

A klub kiemeli, hogy a gyermekbelépőkért sorozatban a 11. idényben is mindössze 9 fontot kell fizetni, akárcsak azokért a jegyekért, amelyeket – korlátozott számban – csak a liverpooli lakóhellyel rendelkező szurkolók válthatnak meg.

További kedvezményként a Liverpool 21-ről 24 évre emelte az ifjúsági korhatárt, ez alatt a felnőttárakhoz képest 50 százalékos kedvezménnyel lehet belépőt vásárolni.

 

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
4 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
6 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
21 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
Tegnap, 17:36

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50