Veretlen maradna a Wembley-ben Mikel Arteta, de nehéz meccs vár csapatára

S. Á.S. Á.
2026.03.22. 10:01
null
Mikel Arteta akkor lesz igazán boldog, ha vasárnap trófeát nyer az Arsenallal – és nem az utolsót az idényben… (Fotó: Reuters)
Mikel Arteta az Arsenal játékosaként és edzőjeként sem veszített még a legendás londoni stadionban, de vasárnap a Manchester City ellen nehéz feladata lesz egykori mentora, Pep Guardiola ellen.

Kifejezetten jól megy Mikel Artetának a Wembley-ben. Az Arsenal menedzsere magabiztosan készülhet a Manchester City elleni vasárnapi Ligakupa-döntőre, hiszen a londoniak futballistájaként és menedzsereként összesen nyolc alkalommal szerepelt a legendás angol stadionban, és egyszer sem kapott ki. Legutóbb 2023 augusztusában a Szuperkupa-mérkőzésen győzte le az Arsenal 1–1 után tizenegyesekkel a Manchester Cityt.

Hasonló eredménnyel alighanem ezúttal is kiegyezne a spanyol szakvezető, aki a klub történetének második edzője lehet, aki megnyeri a Ligakupát – az Arsenal 1987-ben és 1993-ban is George Grahammel ért fel a csúcsra. Vagyis legutóbb harminchárom éve, amikor Mikel Arteta még az Antiguoko utánpótláscsapatában pallérozódott, míg a Cityt irányító Pep Guardiola a Barcelona felnőttegyüttesében bontogatta szárnyait. És ha már szóba került a két menedzser: ez lesz a második Ligakupa-döntő, amelyen azonos nemzetbeli, de nem angol szakvezető irányítja a két együttest. Eddig csak 2022-ben fordult elő ilyen, amikor Thomas Tuchel a Chelsea, Jürgen Klopp pedig a győztes Liverpool menedzsere volt. 

A két edző egyébként köztudottan jóban van egymással, de teljesen más helyzetben várhatják az összecsapást. Az Arsenal vezeti a bajnokságot, és minden fronton (Premier League, FA-kupa, BL) versenyben van, a Citynek kilenc pont a hátránya a PL-ben, és bár az FA-kupában talpon van, a BL-nyolcaddöntőben 5–1-es összesítéssel esett ki a Real Madrid ellen. Vagyis egy újabb fiaskó igencsak rosszul jönne Guardiolának, aki megerősítette, hogy James Trafford véd a döntőben. Az Arsenalnál a térdsérüléséből lábadozó Martin Ödegaard játéka a legnagyobb kérdés, de az biztos, hogy Mikel Arteta összességében optimistábban és felszabadultabban készülhet a döntőre. 

„Nem is tudtam, hogy eddig veretlen vagyok a Wembley-ben, remélem, ezúttal sem szakad meg ez a sorozat – idézte a londoniak mesterét a klub hivatalos honlapja. – Pep Guardiolával nem beszéltem, és az utóbbi években nyilván megváltozott a kapcsolatunk, ám nyilvánvaló, hogy edzőként ő inspirált, rengeteget tanultam tőle, amíg együtt dolgoztunk. Játékosként az ilyen mérkőzéseket vártam a legjobban, most sem vagyok ideges, inkább izgatott. Nagyon várom, hogy elkezdődjön a találkozó. A cél az, hogy a jövőben egyre több döntőt játsszunk. Sokat elmond, hogy március végén még minden sorozatban versenyben vagyunk, de most kell megtennünk a következő lépést, mert a végén csak az számít, hogy megnyertük-e a kupát vagy sem.”

LIGAKUPA, DÖNTŐ
ARSENAL–MANCHESTER CITY
London, Wembley, 17.30 (Tv: Match4). Vezeti: Peter Bankes

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
8 órája

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Felkészülés: a City hátrányból verte meg az Atletit Szöulban; hatgólos meccsen ikszelt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.09. 15:15

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50