A Championshipből is kiesett a korábbi Premier League-bajnok Leicester City

2026.04.22. 10:15
null
Csalódott Leicester-játékosok a kiesés után (Fotó: Getty Images)
A tíz évvel ezelőtt még az angol Premier League-ben bajnoki címet ünneplő Leicester City az idény végén kiesik a másodosztályból is.

A közép-angliai klub – amely 2021-ben megnyerte az FA-kupát – kedden 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a Hull Cityvel, így maradt a 23., utolsó előtti helyen, és már nem kerülheti el a kiesést. A csalódást jelentő idény vége felé közeledve Aiyawatt Srivaddhanaprabha klubelnök kijelentette, a felelősség őt terheli.

„Nincs mentség, mert voltunk a csúcson, most pedig a mélyponton vagyunk. Őszintén sajnálom, hogy csalódást okoztunk – közölte. – Meghozzuk a szükséges döntéseket a klub előremozdítása érdekében, együttműködve az újjáépítésben és a Leicester Citytől elvárt színvonal helyreállításában.”

A kék-fehérek – akiktől februárban hat pontot levontak a liga pénzügyi szabályainak megsértése miatt – a klub 142 éves történelmében eddig csak egyszer, a 2008–2009-es idényben szerepeltek a harmadosztályban.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

ETO: ezért maradhatott Gavrics Győrben; Juárezt hírbe hozták a Leicesterrel

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 09:17

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Jamie Vardy a Burnley-hez igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.06. 16:56

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
2026.09.05. 15:27