Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Mudrik 2024 novembere óta nem lépett pályára, nem sokkal azelőtt ugyanis egy doppingellenőrzés során „kedvezőtlen eredményt” mutattak ki a mintájában. Az FA 2025 júniusában hivatalosan is vádat emelt ellene, és végül a maximális, négyéves eltiltással sújtotta. A futballista mindvégig ártatlannak vallja magát, és jelenleg az angol alacsonyabb osztályú Uxbridge létesítményeiben edz egyénileg, hogy formában tartsa magát.
A CAS megerősítette, hogy 2026. február 25-én érkezett be a játékos fellebbezése az FA döntése ellen. Az eljárás jelenleg írásbeli szakaszban van, a meghallgatás időpontját egyelőre nem tűzték ki.
A háttérben az áll, hogy Mudrik mintájában a nemzetközi kötelezettségei után a tiltólistán szereplő meldonium nevű anyagot mutatták ki. Ez a szer eredetileg szív- és érrendszeri betegségek kezelésére szolgál, ugyanakkor növelheti az állóképességet, segítheti a regenerációt, ezért a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) már 2016 óta minden körülmények között tiltja a használatát.
Az FA szabályzata szerint a doppingvétségek úgynevezett „szigorú felelősség” elve alá tartoznak, vagyis már önmagában a tiltott szer jelenléte elegendő a szabálysértés megállapításához, függetlenül attól, hogy a sportoló szándékosan használta-e azt. A büntetés ugyanakkor enyhíthető bizonyos körülmények fennállása esetén, akár két évre vagy még rövidebb időtartamra is.
Mudrik esete nem példa nélküli: a Paul Pogba elleni négyéves eltiltást például a CAS 2024-ben 18 hónapra csökkentette, miután elfogadta, hogy a játékos nem szándékosan vitt be tiltott anyagot a szervezetébe. Hasonlóan ismert ügy volt Maria Sarapova esete is, akinek eltiltását szintén mérsékelték a fellebbezés során.
A Chelsea 2023 januárjában 70 millió euróért szerződtette Mudrikot a Sahtar Donecktől, szerződése 2030 nyaráig szól.








