Tóth Alex a Premier League-ről: A legnehezebb a váltásban az intenzitás különbsége volt

2026.05.07. 19:19
Fotó: Getty Images
A télen az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Bournemouth csapatához igazoló Tóth Alex szerint az intenzitást illetően hatalmas a különbség az NB I és a Premier League között.

„Nagy ugrás a magyar NB I-ből a világ legerősebb, legintenzívebb bajnokságába kerülni, de minden adva van ahhoz, hogy felvegyem a ritmust, és fejlődjek – jelentette ki az M1 aktuális csatornán a 20 éves középpályás. – Az öltözőben jó a hangulat, mivel ennyire jó formában van a csapat. Meccsről meccsre úgy készülünk, hogy mindenkit meg lehet verni. Jó érzés, hogy még nem tapasztaltam meg, milyen kikapni a Premier League-ben.”

A Bournemouth 15 forduló óta veretlen a pontvadászatban, amelyben feljött a hatodik, Európa-liga-indulást érő helyre. Erről a válogatott futballista kijelentette, mivel már csak három bajnoki kör van hátra, több mint cél nekik az európai kupaindulás elérése.

„A bemutatkozó meccs hagyta bennem a legmélyebb nyomot. Nyertünk a Liverpool ellen, és az utolsó percben szereztük a győztes gólt – idézte fel eddigi legnagyobb élményét Tóth Alex, aki eddig hét meccsen kapott lehetőséget. – Lehet hiányérzetem a játékperceket illetően, de türelmesnek kell lennem. Amikor lesz lehetőség, akkor élnem kell vele. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, beleteszem a munkát, és annak igenis lesz eredménye.”

A Bournemouth nyári edzőváltását illetően annyit jegyzett meg, hogy a spanyol Andoni Iraola távozása után a német Marco Rosénál mindenki tiszta lappal indul majd.

„Fontos, hogy a védekezés stabilitása megmaradjon, mert az jól nézett ki a két márciusi meccsen, viszont szeretnénk a támadóharmadban hatékonyabban futballozni. Ősszel az lesz a cél, hogy visszajussunk a Nemzetek Ligája A-divíziójába, olyan csoportunk van, amelynek az élén tudunk végezni” – mondta.

 

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
2026.09.21. 22:26

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00