„A jövőben mindenképpen az egyik vezetőnknek kell lennie” – Iraola Szoboszlai Dominikról

„Úgy gondolom, ez valószínűleg az egyik legnagyszerűbb hír azóta, hogy ide érkeztem: az, hogy elkötelezte magát a klub mellett, és meghosszabbította a szerződését. Ráadásul remek formában érkezett. Az edzéseken példát mutat, nagyon hajtja magát. Úgy vélem, a fiatal játékosoknak rá kellene figyelniük, arra, ahogyan edz és versenyez” – mondta a Liverpool kéthetes amerikai edzőtábora előtt Andoni Iraola Szoboszlai Dominik szerződéshosszabbítása kapcsán.
A „vörösök” frissen kinevezett vezetőedzője így folytatta: „A jövőben mindenképpen az egyik vezetőnknek kell lennie. Alig várom, hogy a csapatomban tudjam, hogy a lehető legjobban kihasználhassam, hogy segítsek neki otthon érezni magát, és hogy továbbra is ugyanúgy folytassa, ahogy eddig játszott, mert szerintem nagyon jó volt az előző idénye. Sőt, ha lehet, még tovább is fejlesszük azt, amit már eddig is csinált.”
A Liverpool előbb a Sunderlanddel, majd a Wrexhammel, végül a Leeds Uniteddel találkozik az Egyesült Államokban. „Az előszezon mindig megalapozza a hosszú idényt. Amikor egy új csapathoz érkezel, akkor ez még fontosabb, mert nincs sok edzésed, sőt felkészülési mérkőzés sem sok. Ötöt játszunk, mielőtt kezdődik az új idény, így nekünk minden edzés és minden előszezonbeli mérkőzés óriási jelentőségű. Minden meccsből ki kell hoznunk a maximumot, mert jó formában szeretnénk kezdeni az idényt, és végül is a legjobb edzés mindig a felkészülési mérkőzés – fogalmazott Iraola, aki beszélt a jelenlegi keretről és az esetleges további átigazolásokról is. – Nehéz konkrét keretszámot mondani, amíg a transzferpiac nyitva van, és mindig nyitottnak kell lennünk az új lehetőségekre a keret erősítése érdekében. Vannak olyan egyértelmű helyzetek, amelyekben tudjuk, hogy játékosokat kell igazolnunk. Például mindenképpen szükségünk van egy szélsőre. De vannak más helyzetek is, amelyekben elemezni kell, mit kínál a piac, ki mennyibe kerül, és hogyan értékeljük a már meglévő játékosainkat. Van néhány kényes pozíciónk, amelyeken sérült játékosaink vannak, akikben bízunk, de ez mégsem az ideális helyzet. Szóval ez sok tényezőtől függ.”
A kapusposzt kapcsán így értékelt: „Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel. Ott van Alisson, és ott van Giorgi Mamardasvili, Pécsi Ármint pedig kölcsönbe küldtük. Alisson az öltözőben is olyan személyiség, aki tapasztalatai révén bizonyos mértékű támaszt nyújt; úgy gondolom, ő biztosan segíteni fog nekünk az új igazolások, az új játékosok és a fiatalok beilleszkedési folyamatában.”
Az újságírók a jobbhátvéd poszt kapcsán is kérdezték Iraolát. „Szerintem ez Conor helyzetétől függ. Végül is, ha van egy teljesen fitt, egészséges Conor Bradley, akkor nagyon boldogok vagyunk, készen állunk a játékra, és nem tennénk fel magunknak ezeket a kérdéseket. Szerintem ez egy kényes helyzet, mert hosszú távon bízunk Conorban, tudjuk, hogy őt szeretnénk jobbhátvédként látni, de jelenleg még – azt mondanám – egy kicsit messze van a visszatéréstől. Tehát a középhátvéd és a jobbhátvéd helyzetét tekintve, a védelmi mélység szempontjából jelenleg nagyon szűkös a keretünk.”
Végül szó esett a csapatkapitányi megbízatásról. „Erre a kérdésre a felkészülési időszak későbbi szakaszában fogok visszatérni, mert a keretnek még mindig szinte a felét nem ismertem meg, még nem találkoztam velük személyesen. Akkor fogjuk meghozni a döntést, amikor ezen túl vagyunk. De mindig azt mondom, hogy nem kell kapitányi karszalagot viselni ahhoz, hogy valaki vezető és kapitány legyen. Megértem, hogy itt, Angliában ennek nagy jelentősége van, sok minden áll mögötte, ám nekem már sok olyan kapitányom és vezetőm volt, aki nem viselt karszalagot. Lehet vezetni egy csapatot, lehet fontos játékosnak lenni anélkül is. Nem, nem, több kell, mint egy-két helyettes kapitány, sok kapitányra van szükségünk a pályán, annyira, amennyi csak lehet. Bármilyen döntést is hozzunk a kapitányi karszalaggal kapcsolatban, sok játékos továbbra is vezető szerepet fog betölteni.”










