Andoni Iraola élvezni akarja a Liverpool varázsát

2026.07.13. 14:44
null
Andoni Iralola a sajtótájékoztatón (Fotó: Getty Images)
A három magyar válogatott labdarúgót is foglalkoztató Liverpool új vezetőedzője, Andoni Iraola azt mondta, élvezni akarja a Liverpool varázsát, ezzel együtt tisztában van azzal, hogy hatalmas munka vár rá a klubnál.

Kinevezése óta először találkozott hivatalosan az újságírókkal a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost ás Pécsi Ármint is foglalkoztató Liverpool FC új menedzsere, Andoni Iraola. A Kerkezzel korábban a Bournemouthnál is együtt dolgozó szakvezető hivatalosan kedden kezdi a felkészülést a csapattal, bár a keret több tagja a világbajnokságon szerepel vagy szerepelt, így csak később kapcsolódik be a munkába.

A spanyol tréner hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, csak akkor fogja majd fel igazán, mit is jelent a „vörösök” kispadján ülni, ha mindent megismert az egyesületnél, illetve a várost is felfedezte. Hozzátette: megfogadta, hogy nem fog megváltozni, bár a mostani a legnagyobb kihívás a karrierjében.

„Szeretném azt hinni, hogy értem, mivel jár ez a feladat. De valószínűleg addig az ember nem tudja teljesen, amíg át nem él bizonyos dolgokat. Én azonban azért vagyok itt, hogy ezeket megtapasztaljam, készen állok” – jelentette ki Iraola.

Wolverhampton Wanderers FC v AFC Bournemouth - Premier League
Andoni Iraolát és Kerkez Milost nem kell bemutatni egymásnak, együtt dolgoztak a Bournemouth-nál (Fotó: Getty Images)

„Ez egy óriási klub és mindent, amit mondok, alaposan ki fognak elemezni. Vigyázni kell a hibákkal, de én nem akarok túlzottan óvatos lenni. Szeretnék normálisan viselkedni és nemcsak egy buborékban létezni az edzőközpont és az otthonom között. Szeretnék bemenni a városba, átélni, milyen itt, és néhány helyen fényképeket készíteni” – fogalmazott.

A 44 éves spanyol szakember Arne Slotot követi a vezetőedzői poszton, a holland szakembernek azért kellett távoznia, mert a csapat a tavalyi bajnoki cím után idén a csalódást keltő ötödik helyen végzett a Premier League-ben.

Arra a kérdésre, hogy mit üzen a szurkolóknak, Iraola azt válaszolta: olyan csapatot szeretne nekik adni, amelyre büszkék lehetnek.

„A futball, és különösen a Liverpool, elsősorban a kapcsolatokról szól. A kapcsolatról az emberekkel és a szurkolókkal. Olyan csapatot kell alkotnunk, amely mindenki számára felismerhetően keményen, intenzíven és agresszívan dolgozik, és amelyet a drukkerek között mindenki a magáénak érez” – nyilatkozta a szakember.

 

 

Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
31 perce

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
44 perce

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
4 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47