Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek
A két játékos még 2016-ban az angol U15-ös válogatottban szerepelt először együtt. 2025-ben az angol felnőttválogatottban is pályára léptek közösen Andorra ellen. Összesen 29 meccset játszottak együtt.
„Ismerem Cole 14 éves korom óta. Először az angol ificsapatokból, aztán együtt voltunk a Manchester Cityben – mondta Morgan Rogers a Chelsea honlapjának az átigazolását követően. – Egy ideje már beszéltünk erről. Mindig is szerettünk együtt játszani, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk. Állandóan hív, és üzen, alig tudja kivárni. Ez talán a legkülönlegesebb dolog, hogy az egyik legjobb barátoddal játszol és töltöd el minden napodat. Nagyon várom már!”
Mivel mindkét játékos támadó középpályásként szeret leginkább játszani, kérdés, milyen rendszerben működhetnek együtt. Rogers elmondta, hogy beszélt erről Xabi Alonsóval, a Chelsea nyáron kinevezett vezetőedzőjével. „Volt már néhány beszélgetésem vele, mert úgy éreztem fontos számomra, hogyha ide igazolok, megértsem, milyen ember a menedzser. Fontos, hogy milyen a személyisége, és hogyan szeretne dolgozni. Viszont az elképzelései nagyon jól illeszkednek ahhoz, ahogyan én látom a játékot és ahogyan játszani szeretnék, így önmagam tudok lenni. Így szabadnak érezhetem magam. Az, hogy ő is részese ennek, döntő tényező volt abban, hogy idejöttem” – tette hozzá Rogers.
A két játékos barátságáról a Premier League hivatalos közösségi média oldala is megemlékezett.








