Szoboszlai Dominik új szerződést kap a Liverpoolnál, közel az aláírás – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2026.07.16. 14:57
null
Fotó: Getty Images
Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint Szoboszlai Dominik közel áll ahhoz, hogy új, hosszú távú szerződést írjon alá az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpoollal, ugyanakkor a felek még nem jutottak végleges megállapodásra.

Mint ismert, a Liverpool még az év elején kezdett tárgyalásokat a magyar válogatott csapatkapitányának képviselőivel, hogy meghosszabbítsa a játékos szerződését. Szoboszlai Dominik még 2023-ban, az RB Leipzigtől 60 millió fontért érkezett az Anfieldre, és azóta kirobbanthatatlan a csapatból, amelynek ráadásul rendszeresen az egyik legjobbja, az előző idényben például 13 gólt is szerzett.

A megbeszélések néhány hete újraindultak, és a Liverpool Echo értesülései szerint azóta jelentős előrelépés történt a felek között. Bár a megállapodást még nem írták alá, a várakozások szerint Szoboszlai – akinek jelenlegi szerződéséből még két év van hátra – hamarosan kézhez kapja új, jobb feltételeket tartalmazó szerződését. Ugyanerről számolt be a The Guardian és a The Athletic is, hozzátéve, hogy a felek már megállapodtak az új szerződés részleteiben, s már csak az aláírás van hátra. Fabrizio Romano olasz transzferguru is már ráütötte a Here we go!-pecsétet, a posztjában arról ír, hogy Szoboszlai 2031 júniusáig ír alá.

A szerződéshosszabbítás komoly erősítést jelentene a Liverpool új menedzserének, Andoni Iraolának, aki első idényére készül a Liverpoolnál, miközben több középpályás jövője is bizonytalan a klubnál.

 

Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
13 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
18 órája

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
20 órája

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
22 órája

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.01. 13:17

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
2026.09.01. 10:22

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.31. 15:40