Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

10. Bruno Guimaraes: Newcastle United → Arsenal, 87.5 millió euró
Az Arsenal a 48-szoros brazil válogatott játékossal igyekezett erősíteni a középpályán. Bruno 2022 januárjában igazolt előző csapatához, a Newcastle-hoz, ahol kulcsembernek számított, 195 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 31 gól mellett 32 gólpasszt osztott ki. Fizikális, nagy teherbírású, illik Mikel Arteta vezetőedző elképzeléseibe.
9. Savinho: Manchester City → Tottenham Hotspur, 87.7 millió euró
A brazil szélső még a 2023–2024-es idényben a Girona színeiben remekelt (11 találat és 10 assziszt 41 meccsen), a következő kiírást pedig már a Manchester Citynél kezdte meg. Utóbbinál nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, 84 találkozón csak 7-szer volt eredményes, emellett 16 gólpasszt jegyzett. A Tottenham támadósora erősítésre szorult, az észak-londoniaknál bíznak abban, hogy Savinho kihozza magából a legjobbat.
8. Ajjub Buaddi: Lille → Manchester City, 95 millió euró
A Manchester City középpályájáról Bernardo Silva és Rodri is elment, az „égszínkékek” többek között a 18 éves játékossal próbálják pótolni a távozó legendákat. Buaddit a legutóbbi világbajnokságon ismerte meg igazán a futballvilág, de a Ligue 1-ben már 2023 októberében debütált és 63 francia bajnokin lépett pályára. Rendkívül érett, kifejezetten technikás, de kérdés, hogy mennyire tud majd kontrollt adni Enzo Maresca csapatának (ebben a Silva, Rodri páros zseniális volt Pep Guardiola irányítása alatt).
7. Mateus Fernandes: West Ham United → Tottenham Hotspur, 99 millió euró
Bár meglepőnek tűnhet, az angol élvonalból kieső West Ham 99 millió eurót kapott a portugál középpályásért. Az előző idény hajrájában kinevezett vezetőedző, Roberto De Zerbi számára fontos volt, hogy Premier League-tapasztalattal rendelkező játékosok érkezzenek, ez Fernandes esetében megvan (74 mérkőzés). Fernandes a West Hamben az egyik legjobb játékosnak számított, legnagyobb erőssége a nyomástűrő képessége és a technikai képzettsége.
6. Sandro Tonali: Newcastle United → Tottenham Hotspur, 108 millió euró
A Newcastle középpályájáról a másik fontos láncszem, Sandro Tonali is elment. A 32-szeres olasz válogatott játékos a Milanban hívta fel magára a figyelmet, majd szerződött Angliába 2023 nyarán. A Newcastle-nál – amikor nem az eltiltását töltötte – kirobbanthatatlan volt, 110 meccsen játszott, vélhetően a Spursben is komoly szerepet szánnak neki.
5. Yan Diomandé: RB Leipzig → Real Madrid, 125 millió euró
Az előző idényben a topligákban – Lamine Yamal mögött – Diomandé hajtotta végre a legtöbb sikeres cselt 90 percre vetítve, ami elég jól mutatja, hogy milyen profilú játékos. A Real Madridból évek óta hiányzik egy kiegyensúlyozott jobbszélső, aki azon az oldalon tud bontani. A vb-n is pályára lépő elefántcsontparti támadónak a Leipzig színeiben 36 találkozón 13 gól és 10 gólpassz jött össze.
4. Bradley Barcola: Paris Saint-Germain → Liverpool, 125 millió euró
A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató liverpooliak ezen a nyáron is igazoltak nagy pénzért a támadósorba. Barcola mindkét szélen bevethető, de a bal oldalon érzi jobban magát. A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes játékos a PSG színeiben három évad alatt sok lehetőséget kapott (152 mérkőzés, ezeken összesen 76 kanadai pont), de idén már nem marasztalták a távozni vágyó játékost. A „vörösöknek” jobbhátvédre és védekező középpályára talán nagyobb szükségük lett volna, de Richard Hughes sportigazgató valamiért úgy döntött, hogy jöjjön még egy balszélső, úgysincs elég…
3. Elliot Anderson: Nottingham Forrest → Manchester City, 135 millió
Amikor megtörtént a transzfer (július 23.), még ő volt a Premier League történetének legdrágább igazolása, azóta a 3. helyre esett vissza. Már négy éve edződik a Premier League-ben – a Forrest előtt a Newcastle-ban futballozott –, a világbajnokságon pedig a bronzérmes angol válogatott alapembere volt. Sokoldalú, nagy munkabírású középpályás, képes akár mélyre visszalépve szervezni a játékot.
2. Morgan Rogers: Aston Villa → Chelsea, 138 millió
Természetesen ez a nyár sem telt úgy, hogy a Chelsea ne igazolt volna hatalmas összegért. Rogers 22 éves, az előző idényben az Európa-liga-győztes Aston Villa húzóembere volt, a bajnokságban 10 gólt lőtt és 7 gólpasszt adott. A Manchester City akadémiájáról ismeri a csapat egyik ászát, Cole Palmert, sőt nagy barátok – meglátjuk, hogy ez a kapcsolat mennyire lesz gyümölcsöző a pályán a Chelsea számára (vélhetően közel fognak játszani egymáshoz).
1. Enzo Fernández: Chelsea → Manchester City, 145 millió
A harmadik és egyben utolsó középpályás, akit a Manchester City megvásárolt, méghozzá Premier League-rekordot jelentő összegért. Fernández első európai csapata a Benfica volt, fontos tagja volt a 2022-es vb-győztes argentin válogatottnak, ezt követően, már januárban szerződtette a Chelsea 121 millió euró ellenében – ez az összeg akkor szintén rekordnak számított. A 25 esztendős játékos fontosnak számított a Chelsea-ben, jeleskedett a kapu előtt (30 gól) és előkészítésben (31 gólpassz) is, míg a Cityben újfent Maresca irányítása alatt játszik majd – az olasz edző erősen benne volt az átigazolásban.










