Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Még a péntek esti, Ipswich elleni bajnoki előtt beszélgetett Priskin Tamás Kerkez Milossal, a Liverpool balhátvédjével, vagyis a szezonrajt két csalódást keltő döntetlenje után, így pedig pláne lényegesnek tetsző kérdés, hogy mit neveznének az Anfielden sikeres szezonnak?
„Kevés meccs ment le, és ennyire nem szoktam előre tekinteni, mindig a következő feladatra koncentrálok – felelte a 32-szeres válogatott Kerkez Milos a Spíler TV-nek adott interjúban. – De az biztos, hogy Liverpoolban győzni kell, minden versenysorozatban a lehető legtovább menetelni, és megpróbálni trófeákat szerezni.”
Mint azt a 22 éves balbekk hozzátette, az első lecke, amit az Anfielden megtanult, épp az volt, hogy győzni kell, mert a szurkolók nehezen fogadják el a vereséget, ahogyan azt is, ha nem az élmezőnyben tartózkodik a csapat. Liverpoolban tehát a győzelmi kényszert kellett mielőbb megszoknia, Angliába igazolva pedig a Premier League sajátos követelményeit.
„Beletelt egy kis időbe, mire alkalmazkodtam az angol élvonal sajátosságaihoz. Bournemouthban egész más fizikai követelményekkel találkoztam, mint addig. A Premier League-ben rengeteg az erős, fizikális, agresszívan futballozó játékos. Az első idényemben emiatt sokkal több időt töltöttem el a konditeremben, valamelyest át kellett alakítanom a testfelépítésemet, meg kellett erősödnöm. Ami a pályán kívüli életet illeti, az időjárást a legnehezebb megszokni.”
De ahogy Bournemouthban, Liverpoolban is mielőbb fel kellett vennie a ritmust, a legjobbját nyújtania, máskülönben az őt egyébként mindig támogató, ám vele szemben roppant kritikus édesapjával gyűlt volna meg a baja.
„Édesapám mindig is különösen fontos szerepet töltött be a karrieremben. Sosem volt velem elégedett, mindig többet és többet várt el. Ez pedig arra ösztökélt, hogy a lehető legjobbamat nyújtsam. Manapság is, ha jól játszom, örül, de akkor sem elégedett teljesen. Ha van egy jó sorozatom, aztán egy kicsit visszaesik a teljesítményem, rögtön megszól: »Már megint kezdesz elkényelmesedni, ezt nem akarom látni, mielőbb térj vissza a saját szintedre!«. Ilyenkor bennem is átkattan valami, felpörgök, és kezdek újra jobban futballozni. De nekem a család a legfontosabb. Bárhol is játszottam, a szüleim sosem hagytak magamra.”
Így aztán testközelből figyelhették Kerkez Milos fejlődését, azt is, hogyan változott meg a játéka az elmúlt három angliai évben. Mint azt Priskin Tamás is felvetette az interjúban, szinte gyerekfejjel, 19 évesen érkezett meg Angliába.
„Nyilvánvalóan rengeteget fejlődtem a három év alatt, a meccsek nagyon sok tapasztalattal vérteztek fel, sokat tanultam. Korábban a Serie A-ban is azt tapasztaltam, ha fiatalon kezdesz el rendszeresen játszani, nagy rutinra teszel szert. Fontos, hogy legyenek melletted olyan emberek, akik segítenek átlendülni a nehezebb időszakon, akik akkor is támogatnak, ha jó vagy, és akkor is, amikor kevésbé, akik elhitetik veled, hogy elég jó vagy, és képes vagy elérni a céljaidat. Ez egy folyamatos fejlődési folyamat.”
Kérdés, a magyarja mennyire tud Liverpoolban fejlődni.
„Egy rövidebb interjút tudnék adni magyarul, hosszabbat talán nem. Azért is fontos magyarul tudnom, mert a válogatottban magyarul beszélgetünk egymással. És nem csak a pályán, azon kívül is jó, ha megértjük egymást.”









