Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

A brit sajtóban pénteken olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint a Manchester Cityt a Premier League által megfogalmazott vádak jelentős részében bűnösnek találhatják. A klub nem cáfolta ezeket az értesüléseket, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az eljárás még nem zárult le.
„A Premier League eljárása előtt még hosszú út áll, a klub ártatlanságának bizonyításába vetett bizalmunk és szándékunk pedig ugyanolyan erős, mint amikor ez az egész elkezdődött” – fogalmazott Haldun al-Mubarak a Manchester City honlapján közzétett üzenetében.
Az elnök hozzátette, a jogi folyamat szigorú titkossága miatt egyelőre nem oszthatnak meg minden információt a szurkolókkal, de szerinte „semmi sem változott” a klub álláspontjában.
A Premier League 2023 februárjában, négy évig tartó vizsgálat után emelt vádat a Manchester City ellen. Az ügyben zajló független meghallgatás 2024 szeptemberében kezdődött Londonban, majd 12 hétnyi tárgyalást követően decemberben ért véget.
A liga szerint a feltételezett szabálysértések 2009 és 2018 között, kilenc éven át történtek, és többek között azzal vádolja a Manchester Cityt, hogy nem szolgáltatott pontos pénzügyi információkat, amelyek valós képet adtak volna a klub pénzügyi helyzetéről.
A Manchester City a teljes eljárás során tagadta a vádakat. Amennyiben a klubot elmarasztalják, a büntetés pénzbírság, pontlevonás, szélsőséges esetben pedig a Premier League-ből való kizárás is lehet. A klub várhatóan fellebbezne egy esetleges elmarasztaló döntés ellen.









