Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

A Liverpool pénteken az Ipswich Town vendégeként lép pályára a Premier League-ben, a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Andoni Iraola többek között Szoboszlai Dominik szerepköréről is beszélt.
A magyar válogatott játékos az idény elején már jobbhátvédként is játszott, és az újságírók arról kérdezték a spanyol szakembert, hogy Szoboszlai mennyire van kibékülve azzal, hogy a megszokottól eltérő pozícióban kell futballoznia.
„Nem találkoztam még olyan helyzettel, amikor egy játékos azt mondta volna, hogy nem akar az eredeti posztján játszani. Mindenki a megfelelő hozzáállást mutatta, és készen áll arra, hogy segítsen. Ő is kész erre, segíteni akar a csapatnak. Jó, ha vannak olyan játékosaink, akik különböző posztokon is megállják a helyüket, ez nagyon értékes, mert még a mérkőzések közben is lehetővé teszik számomra, hogy változtassak” – mondta Iraola.
Iraola beszélt az új igazolásról, Bradley Barcoláról is, aki a csütörtöki edzés után várhatóan rendelkezésre áll majd az Ipswich ellen. Ugyanakkor egyelőre kérdéses, hogy kezdőként vagy csereként kap-e lehetőséget, mivel a felkészülési időszakban nem jutott játékpercekhez a Paris Saint-Germainnél.
A szakember Cody Gakpo maradásának is örül, mint mondta, a támadó tisztában volt a piaci helyzettel, és folyamatosan egyeztettek egymással. Gakpo fizikailag és mentálisan is jó állapotban van, ezért Iraola szerint értékes játékos marad a csapat számára.
A Liverpool edzője ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az Ipswich ellen erősen kell kezdeniük, nincs mire várniuk.
PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Szeptember 4., péntek
21.00: Ipswich Town–Liverpool (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!









