Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

B. A. P.B. A. P.
2026.10.13. 11:29
null
Steven Gerrard megszólalt a Manchester City büntetése kapcsán (Fotó: Getty Images)
Steven Gerrard egy beszélgetésben elmondta, nem fogadná el a Premier League bajnoki címet akkor sem, ha utólag elvennék az aranyat a Manchester Citytől.

A liverpooliak legendája, Steve Gerrard a The Overlap című műsor legújabb adásában beszélt a Manchester City helyzetéről. Mint ismert, a Premier League megbízásából felállított független bizottság bűnösnek találta a Manchester Cityt a liga pénzügyi szabályainak súlyos megsértésében, amely a 2009–2010-es és a 2017–2018-as idény közötti időszakra terjed ki. A City ellen hozott ítéletet követően a szurkolók és a szakértők felvetették a kérdést, hogy meg kell-e vonni a klubtól a bajnoki címeket, és egyesek azt javasolták, hogy az adott szezonok második helyezettjei kapják meg a Premier League-bajnoki érmeket.

Gerrard 1998 és 2015 között több mint ötszáz mérkőzésen lépett pályára a Liverpool FC színeiben. 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a „vörösökkel”, de a bajnoki cím nem jött össze neki. A 2014–2015-es idényben a Liverpool a második helyen végzett a Manchester City mögött. „Én nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat. Már megbékéltem azzal, hogy soha nem lehetek PL-győztes” – fogalmazott Gerrard.

 



A manchesteriek korábbi játékosa, Kyle Walker arról beszélt, hogy bármilyen ítélet is születik, az emlékeit nem vehetik el tőlük. „Rengeteg csodás évet töltöttünk el, számos trófeát ünnepelve. Bármi is történik, ezeket nem törölhetik ki az emlékezetünkből, mert átéltük azokat az estéket” – mondta Walker.

Gerrard úgy reagált ezekre a megjegyzésekre, hogy felhívta a figyelmet azokra a rivális klubokra, amelyek esetleg a City állítólagos pénzügyi szabályszegései miatt maradtak le a bajnoki címről és az európai kupaszereplésről. „Sok City-játékostól, sok City-szurkolótól hallottam, hogy: »Ezeket a pillanatokat nem vehetitek el tőlünk.« De mi van azokkal az emlékekkel, amelyeket tőlünk elvettek – nem csak tőlem… hanem a Spurs-szurkolóktól, a United-szurkolóktól, az Everton-szurkolóktól és mindenki mástól is? A Cityhez kapcsolódó mindenkinek el kell gondolkodnia azon az emlékeken, amelyeket esetleg elvettek mindenki mástól.”

 

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás bekerült az AEK BL-keretébe

Bajnokok Ligája
4 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
6 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
13 órája

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:00

A kiállítás mindent eldöntött, a City megnyerte a Liverpool elleni rangadót

Angol labdarúgás
2026.10.11. 19:25

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32