Atlétika: Pars néhány hét múlva juthat hozzá a pekingi olimpiai ezüsthöz

MTI MTIMTI MTI
2010.01.25. 15:41
Címkék
Hétfőn megkezdődött a pekingi olimpián pozitív doppingmintát adott két fehérorosz kalapácsvető, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon meghallgatása a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS), amely várhatóan csak hetek múlva dönt arról, hogy visszakaphatják-e ötkarikás érmeiket, vagy Pars Krisztián átveheti az ezüstöt.

A Pekingben második Gyevjatovszkijt és harmadik Tyihont 2008 decemberében fosztotta meg érmeitől a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, s a döntés nyomán a második helyen Pars, a harmadikon pedig a japán Murofusi Kodzsi végzett.

A magukat továbbra is ártatlannak valló fehérorosz dobók tavaly januárban nyújtották be fellebbezésüket a CAS-hoz, mely korábban egyszer már elutasította kérelmüket. A bíróság akkor tavaly augusztus 26-ra ígért végleges döntést az ügyben, majd december elejére halasztotta Tyihonék meghallgatását, amit novemberben erre a hétre, január 25-27-re módosított.

A több mint egy éve született NOB-döntés ellenére a fehérorosz olimpiai bizottság továbbra sem juttatta vissza az érmeket a NOB-hoz.

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev a 30. világelső a férfiaknál

Tenisz
9 perce

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
34 perce

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
51 perce

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
53 perce

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
1 órája

Letört a trófea füle, avagy újabb két csapat jutott be a következő BL-mezőnybe

Minden más foci
1 órája

Gasly és Colapinto is utólagos büntetést kapott

F1
1 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
1 órája