Atlétika: Bolt szerdán fut először 100-at a szezonban

MTI MTIMTI MTI
2010.05.18. 13:51
Címkék
A világ leggyorsabb sprintere, a jamaicai Usain Bolt szerdán a dél-koreai Teguban sorra kerülő nemzetközi versenyen debütál az idén 100 méteren.

A világcsúcstartó, olimpiai és világbajnok futó ebben az évben eddig kétszer versenyzett, a philadelphiai 4x100-as váltó után május elsején Kingstonban állt rajhoz, ahol 200-on kiváló, 19.56 mp-es eredménnyel győzött. A 23 éves vágtázó jó formában érzi magát, és bízik benne, hogy „nagyon jó időt” repeszt majd.

Bolt múlt pénteken, a Gyémánt Liga első állomásán, Dohában nem indult, most vasárnap, a sanghaji második viadalon viszont ott lesz a mezőnyben, s eredeti számában, 200-on fut majd.

A jövő évi világbajnokság pályáján sorra kerülő tegui viadalon Bolt mellett többek között olimpiai bajnok honfitársa, a női 200 athéni és pekingi bajnoka, Veronica Campbell-Brown, a pekingi játékokon 110 gáton győztes kubai Dayron Robles, a női 100 tavalyi listavezetője, az amerikai Carmelita Jeter, illetve a fedett pályás világbajnok gátas, szintén amerikai Lolo Jones is rajthoz áll.

Legfrissebb hírek

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
12 perce

Brit F3: Molnár Martin az összetett dobogóért versenyez Barcelonában

Utánpótlássport
31 perce

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
41 perce

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
42 perce

Úton a labda a San Siróban: a Fradié volt az első helyzet és szöglet is a Mlian ellen

Európa-liga
45 perce

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
50 perce

Varga Ádám: Muszáj visszahoznom a régi formámat

Kajak-kenu
54 perce

Bánki József: Jó a Fradi kerete, ezt jelzi, hogy Arzani és Yusuf is csak a padon van

Európa-liga
1 órája