Atlétika: hatodszor is elhalasztották Kenterisz és Tanu perét

MTI MTIMTI MTI
2010.09.22. 15:35
Címkék
Egy athéni bíróság január 12-re halasztotta a doppingvétség miatt korábban két évre eltiltott görög atléták, Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu 2004 óta húzódó perét.

Az illetékes ítélőszék azért tette hatodszor is későbbre a hamis tanúzással vádolt sprinterek ügyét, mert túl sok dolga volt szerdán, így a legnagyobb érdeklődéssel várt tárgyalásra már nem maradt idő.

A két futó a 2004-es athéni olimpián mulasztott el több doppingellenőrzést. Kenteriszt és Tanut a játékok nyitónapján várták vizsgálatra, ezen motorbalesetük miatt nem jelentek meg, amelyet azonban a bíróság szerint csak megrendeztek. Ezt követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 72 órás haladékával sem tudtak élni állítólagos sérüléseik miatt, végül csak két nappal később mentek el a meghallgatásra, amely után visszaléptek a seregszemlétől.

Kenterisz Sydneyben 200 méteren olimpiai arany-, Tanu 100-on ezüstérmet nyert. Utóbbi büntetésének lejártával folytatta karrierjét, és bár két éve megfutotta az ötkarikás szintet 100 méteren, a NOB nem engedte elindulni a pekingi játékokon.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
35 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
36 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
50 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
51 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
53 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája