Atlétika: a rendőrség szerint felesége után sietett Wanjiru

MTI MTIMTI MTI
2011.05.16. 17:18
Címkék
A nyahururui rendőrség jelentése szerint felesége után akart rohanni Samuel Wanjiru, a maratoni futás olimpiai bajnoki címvédője, ezért ugrott ki háza hat méter magas erkélyéről, és esett olyan szerencsétlenül, hogy belehalt sérülésébe.

Az ittas Wanjirut felesége, Triza Njeri egy másik nővel találta otthonuk hálószobájában, majd rájuk zárta a szoba ajtaját, és elrohant. A hosszútávfutó nagy valószínűséggel neje után akart menni, ezért ugrott ki hat méter magasról.

Amint a helyi rendőrfőnök, Jaspher Ombati kiemelte: Wanjiru az ugrás után olyan súlyos megsérült, hogy a kórházba szállítás közben elhunyt, hiába próbálták megmenteni az életét. Azt is tudni lehetett, hogy magánélete válságba jutott, emiatt pedig gyakran volt stresszes állapotban.

A tragédia után Wanjiru özvegyét, valamint hölgyismerősét kihallgatták, majd mindkettőjüket hazaengedték.

Az eset annyira megrázta az országot, hogy még Raila Odinga miniszterelnök is megszólalt az ügyben: „Wanjiru halála nemcsak a család és a barátok számára veszteség, hanem Kenyának és a világ atlétikájának is. Kenya, mint atlétikai nemzet nagy reménnyel várta a londoni olimpiát, és Wanjiru az egyik aranyvárományosnak számított, de halálával szertefoszlott egy álom.”

Wanjiru az utóbbi idők egyik legjobb maratonistájának számított, ő volt az első, aki fiatal kora ellenére négyszer győzött a legnagyobb viadalokon: 2008-ban megnyerte az olimpiát, egy évvel később a londoni versenyt, Chicagóban pedig kétszer – tavaly és tavaly előtt – is első lett. A pekingi játékokon mindössze 21 évesen 2:06:32 órás olimpiai rekorddal nyert.

Legfrissebb hírek

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
9 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool őrzi előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
11 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
20 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
37 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
45 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
54 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája