Atlétika: Pistorius is rajthoz áll a Gyulai István-emlékversenyen

MTI MTIMTI MTI
2011.05.26. 10:59
Címkék
Olyan sztárok, mint Sanya Richards-Ross és Virgilijus Alekna után a többszörös paralimpiai bajnok, művégtagokkal versenyző Oscar Pistorius is elfogadta a meghívást, és rajthoz áll július 30-án a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj 2011 elnevezésű viadalon a Puskás Ferenc Stadionban.

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a pekingi olimpiáról még lemaradó, ám a londoni olimpiai szereplésre jó eséllyel pályázó dél-afrikai futó kedvenc távján, 400 méteren indul majd. Azon a távon, amelyen márciusban 45.61 mp-es új egyéni csúcsot ért el, s ezzel teljesítette az idei szabadtéri világbajnokság kvalifikációs B-szintjét.

Az épek közötti olimpiai indulásának esélyét hosszú harc után, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2008. májusi döntése által elnyert sprinternek az olimpiai szintje még nincs meg, mivel a londoni kvalifikációs időszak május elsején indult. A biztos szereplést jelentő A-szint 45.25 mp, a B-szint – amellyel egy országból egy számban egy versenyző szerepelhet – pedig 45.70 mp.

A Gyulai Istvánnak, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) 2006-ban elhunyt főtitkárának, az Universiade-győztes atlétának, kiváló sportriporternek emléket állító viadalra már korábban elfogadta a meghívást a világ jelenlegi legjobb női 400-asa, az amerikai Sanya Richards-Ross, a kétszeres diszkoszvető olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna, valamint két kiváló sprinter, a jamaicai stafétával ötkarikás és világbajnok Michael Frater és az amerikai vágtaváltóval kétszeres vb-első Darvis Patton is.

Legfrissebb hírek

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
5 perce

Átvettük a vezetést Ferizajban, és egyre jobban játszunk

Kézilabda
9 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
15 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
19 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
20 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
30 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
44 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
51 perce