Atlétika: világbajnok rúdugrók a mezőnyben a Gyulai-emlékversenyen

MTI MTIMTI MTI
2011.07.18. 10:11
Címkék
Két világbajnok rúdugró, a német Tim Lobinger és az olasz Giuseppe Gibilisco is indul a Puskás Ferenc Stadionban jövő hét szombaton sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

„Nem akarjuk, hogy elhúzódó legyen a rúdugróverseny, ezért nem nagy létszámú, de roppant erős mezőny szórakoztatja majd a közönséget” – adott tájékoztatást hétfőn Spiriev Attila sportigazgató.

Lobinger a sportág egyik legendás alakja, egyike azon keveseknek, akik már átugrották a bűvös hatméteres magasságot. Fedett pályás világbajnoki címét 2003-ban Birminghamben szerezte, de nyert két fedett Európa-bajnokságot is. A német sztár ráadásul nagy showman, a közönség és a média egyik nagy kedvence.

Gibilisco 2003-ban Párizsban nyert vb-aranyat, majd az athéni olimpián bronzérmet szerzett. Tavaly Barcelonában az Európa-bajnokságon negyedik volt.

A mezőny tagja lesz Malte Mohr, aki az All-Athletics.com aktuális világranglistáján a második helyen áll. A 24 éves német rúdugró tavaly Dohában ezüstérmet szerzett a fedett világbajnokságon, az idén pedig bronzérmes lett Párizsban a fedett Európa-bajnokságon.

A résztevők listáját az amerikai Derek Miles – akit a Hopp-Parádékon már láthatott a magyar közönség – a német Fabian Schulze (világranglista 10.) és a cseh Michal Balner (fedett vb-6.) teszi teljessé.

A Gyulai István Memorial legnagyobb sztárjai a sprinter jamaicai Asafa Powell és a sprintkirálynő Veronica Campbell-Brown, a kétszer a világ legjobb atlétájának megválasztott Sanya Richards-Ross, három gátfutó világbajnoknő, a diszkoszvető legenda Virgilijus Alekna és a paralimpikon Oscar Pistorius lesznek.

A hivatalos honlapon (www.gyulaimemorial.hu) megtekinthető az esemény részletes programja.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
11 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
15 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
20 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
41 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
47 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
52 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája