Atlétika: a szenegáli Diack maradt az elnök, zűrzavar a szavazásnál

MTI MTIMTI MTI
2011.08.24. 11:30
Címkék
Lamine Diack maradt a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (IAAF) elnöke, miután a kongresszus szerdai szavazásán – ellenjelölt nélkül – a 200-ból 173 voksot begyűjtött.

A 78 esztendős szenegáli sportdiplomata 1999 novembere óta vezeti a világ legnagyobb sportági szakszövetségét, és most kezdi meg utolsó négyéves terminusát.

A tegui vb rajtja előtt három nappal rendezett kongresszuson a további szavazások eredményét az elektronikus rendszer meghibásodása miatt megsemmisítették vagy meg sem tartották, és délután folytatódik a program.

Eredetileg már lebonyolították volna az alelnöki voksolást, ám kiderült, hogy téves eredmények születtek. Ez alapján például az eddigi első alelnök, az ukrán Szergej Bubka kiesett volna. Jelenleg Bubka mellett a brit Sebastian Coe, a katari Dahlan Al-Hamad és az amerikai Robert Hersh a négy alelnök, és a kvartettbe szeretne bekerülni – valamelyikük rovására – a kanadai Abby Hoffman, eddigi tanácstag.

A kincstárnoki szavazást is elhalasztották, akárcsak a tanácstagokét. Utóbbiak közé szeretne bekerülni a magyar szövetség főtitkára, Gyulai Márton, itt 14 helyre 32-en pályáznak.

A pénzügyi beszámolóból kiderült, hogy a 2009-es berlini vb óta eltelt két évben jelentős, húsz százalékot meghaladó kiadáscsökkentést hajtott végre a szervezet, ez az összeg 67 millió dollárról 52 millióra apadt. Elhangzott az is, hogy az IAAF bevételének 88 százaléka a marketing-, valamint televíziós jogdíjakból ered, és a globális pénzügyi válság a bevételi oldal ezen részét jelentősen érinti.

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
41 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
48 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
2 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik